Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Mányik Pál: Az el nem kötelezett országok helye és szerepe a nemzetközi kapcsolatok mai rendszerében
MÁNYIK PÁL Az el nem kötelezett országok helye és szerepe a nemzetközi kapcsolatok mai rendszerében A bandungi konferencián (1955. április 19.) részt vett országokat az új világháború veszélyétől való rettegés és a katonai blokkoktól való távolmaradás szándéka hozta össze. Azóta kialakult a többségükben gyarmati sorból függetlenné vált országok, az ún. el nem kötelezett országok csoportja. Az el nem kötelezettség politikáját vallják ma már szinte kivétel nélkül Ázsia és Afrika mindazon országai — sőt egyre több dél-amerikai ország —, amelyeket gazdasági szempontból „fejlődőnek”, tágabb értelemben az ún. „harmadik világhoz” tartozónak szoktak nevezni. Az el nem kötelezett magatartás már a bandungi konferencia idején sem jelentett semlegességet a világot nyugtalanító fő kérdésekben. Az el nem kötelezett országok a békés egymás mellett élés elveivel összhangban harcot hirdettek az imperialista agresszió, a gyarmatosítás és a fajüldözés ellen. Mindenütt felléptek a hidegháborúval szemben. (Emlékezetes, hogy az ENSZ-ben az ún. „magyar kérdésnek” a napirendről való levételéért a szocialista országok mellett mindenekelőtt az el nem kötelezett országok — köztük legharcosabban Guinea — szálltak síkra.) Az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon az el nem kötelezett országok számuk növekedésével egyre határozottabban léptek fel az olyan általános kérdésekben, mint a gyarmatosítás felszámolása, az agressziók leküzdése stb. Ugyanakkor a szocialista világrendszert közvetlenül érintő más konkrét kérdésekben, mint például a vietnami amerikai intervenció, az izraeli agresszió, a Kubára gyakorolt amerikai nyomás — tartva az imperialista retorzióktól és féltve el nem kötelezettségüket — már kevésbé határozott magatartást tanúsítottak. 1964-ben például Fekete-Afrikában még csak Guinea és Mali ismerte el a VDK-t, a saigoni rezsimmel viszont még hét fekete-afrikai ország — köztük Kongó (Brazzaville) is — tartott fenn diplomáciai kapcsolatot. Ma már a saigoni bábrendszernek nincsenek pozíciói Afrikában. A közel-keleti válság kérdésében eleinte csak néhány — főként muzulmán — ország szállt síkra egyértelműen az arab ügy mellett. Afrikában Izrael igen erős gazdasági pozíciókat épített ki, és tudatos segélypolitikával igyekezett Fekete-Afrikában, az arab országok hátában szövetségeseket szerezni. így a jelentős muzulmán lakossággal rendelkező fekete-afrikai országok többsége csak a közelmúltban kiújult háborús konfliktus 90
