Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 2. szám - Pálos Tamás: A diplomácia és az ideológiai harc
„Kompromisszum és kompromisszum között különbség van. Értenünk kell ahhoz, hogy elemezzük.. . körülményeit és konkrét feltételeit.”11 Lenin a szovjethatalom első éveiben nagyszerű példát mutatott erre. Első ízben a szovjetek II. kongresszusán, a békéről tartott előadói beszédében vetette fel ezt a kérdést.11 12 Kifejtette, hogy a szovjet hatalom elfogadható feltételekkel kész együttműködni a kapitalista országokkal. 1920 decemberében védelmezte a koncessziók politikáját, hangsúlyozva abban a szovjetország érdekeit.13 Néhány évvel később pedig így nyilatkozott: „Továbbra is minden erőnkből őrködünk a béke felett, s a legnagyobb engedményektől és áldozatoktól sem fogunk visszariadni, hogy megvédjük ezt a békét.”14 A szocialista külpolitika ezeket a lenini útmutatásokat követi, amikor egyfelől elveti „a kompromisszum nélküli” külpolitikai törekvéseket csakúgy, mint a mindenáron való kompromisszumot szorgalmazó megalkuvást. Adott esetekben az osztályérdeket szolgáló, elvi engedményeket nem tevő, szükségszerű kompromisszumban látja a követendő utat. Az ilyen megállapodások elérése egyébként a szocialista világ erejének a bizonyítéka. Az imperializmus évtizedeken keresztül rá tudta erőszakolni akaratát a világra, s ha most engedményekre kényszerül, akkor ez — a folyamat egészét tekintve — a szocializmus számára győzelem, az imperializmus számára vereség. Nyilvánvaló persze, hogy a tárgyalásokon mindkét fél saját előnyeit igyekszik biztosítani, de az erőviszonyok alakulásának tendenciája olyan, hogy az imperializmus kénytelen mind nagyobb engedményeket tenni. Sokan felteszik a kérdést, miért „bízunk” annyira az imperializmusban, hogy ilyen jelentős szerződéskötési kampányba kezdtünk. A szocialista külpolitika elsősorban a szocializmus erejében bízik, és számításba veszi azokat az objektív körülményeket, amelyek bizonyos tőkés köröket is érdekeltté tesznek a megállapodások megkötésében és betartásában. Emlékezetes például, hogy a szovjet szakértők a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztését előirányzó egyezmények megkötését olyan objektív közös érdekekkel magyarázták, mint például a nukleáris világháború megakadályozása, a fegyverkezési hajsza megállítása, a gazdasági-műszaki együttműködés stb. Az ideológiai harc szempontjából nézve a kompromisszum nem cél, de megengedhető, ha nem jelenti a szocializmus elveinek csorbítását, még kevésbé feladását, és a haladás, a béke közvetlen vagy távlati érdekeit szolgálja. Sőt, éppen a két ideológia harcában kristályosodnak ki azok a keretek, amelyek között a lényeges érdekek károsodása nélkül helye van a szükségszerű kompromisszumnak. A szocialista külpolitika tehát szembe akar és szembe tud nézni a két világrendszer bővülő kapcsolatainak ideológiai következményeivel, minthogy e kapcsolatokat elvi alapon, az osztályharc követelményeinek megfelelően fejleszti. 11 Lenin Művei. 31. köt. Szikra 1951. 22 — 23. old. 12 Lenin Művei. 26. köt. Szikra 1951. 254. old. 13 Lenin Művei. 31. köt. Szikra 1951. 477. old. 14 Lenin Művei. 33. köt. Szikra 1953. 138. old. 20
