Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - Hidasi Gábor: A kínai vezetés külpolitikai törekvéseinek tükröződése a Kínai Népköztársaság gazdasági segélypolitikájában
megkérdőjelezték, s akiket „a párton belül kapitalista úton járó hatalmon levők”-nek neveztek. így került azután sor a „nagy proletár kulturális forradalom” ismert jelenségeire, s annak a jelszónak a kiadására, hogy „összpontosítsuk a tüzet a vezérkarokra”. Az 1966—1969 közötti időszakban a Kínai Népköztársaság még nagyobb fokú politikai és diplomáciai elszigetelődésével párhuzamosan jelentősen leszűkült a kínai segélypolitika hatósugara és aktivitása. Számos országban beszüntették a segély- és hitelkeretekre történő szállításokat, félbehagyták az építkezéseket, hazarendelték a kínai szakembereket és munkásokat. A fejlődő országoknak nyújtott segélyek és hitelek átlagos évi volumene alig érte el az 50 millió dollárt. Ez idő tájt Ázsiában például csak Pakisztán és Nepál részesült kínai támogatásban, s még gyérebben jutott segély vagy hitel az afrikai vagy arab országoknak. A kínai hitelpolitika passzivitásának ezekben az években alapvetően politikai és nem gazdasági okai voltak. A kínai vezetés elbizonytalanodott az előző években folytatott látványos külpolitikai akciók eredményeinek gyors szertefosz- lása láttán, s a belső problémák is egyre inkább lekötötték erejét és figyelmét. így aztán a kínai segélypolitika reaktivizálására csak a „kulturális forradalom” befejeződése és a KKP-nak a viszonylagos belpolitikai konszolidáció előfeltételeit megteremteni akaró IX. kongresszusa után kerülhetett sor, mégpedig egy újabb, pragmatikus külpolitikai irányvonal zökkenőmentes realizálása érdekében, mely igyekezett jobban igazodni a megváltozott; illetve továbbra is folyton változó belső és külső körülményekhez. 3. A kínai segélypolitika szerepének és jelentőségének megnövekedése a hetvenes évek elején A hetvenes évek elején kibontakozó új kínai külpolitikai orientáció a Kínai Népköztársaság előző évtized végére kialakult bel- és külpolitikai helyzetének logikus és szükségszerű következménye volt. Belpolitikai síkon az ultrabaloldali maoista csoport, mely a jelek szerint győztesen került ki a „kulturális forradalom” zűrzavarából és hatalmi harcaiból, az újonnan kialakult erőviszonyok konszolidálására törekedett. Ezt célozta a KKP 1969 áprilisában sebtében megrendezett IX. kongresszusa, amely azonban gyakorlatilag semmilyen új elemet nem volt képes bevinni a kínai politikába, azon kívül, hogy a hivatalos pártpolitika rangjára emelte Kínában a már évek óta egyre erősödő szovjetellenességet. Külpolitikai síkon a korábbi évek kínai politikája lényegesebb módosításra szorult. A hatvanas évek végére kialakult nagyfokú nemzetközi elszigeteltségből Kína a maoista eszmerendszer külpolitikai doktrínája több lényeges elemének feladása vagy módosítása nélkül egyetlenegy irányban sem lett volna képes kitörni. A Szovjetunióhoz s a nemzetközi kommunista mozgalom pártjainak 1969. évi újabb moszkvai tanácskozásán kialakított közös politikai és ideológiai platformhoz való közeledés nyilvánvalóan a legsúlyosabb következne
