Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - Nyerges János: A legnagyobb kedvezmény elve a kelet-nyugati kereskedelemben
a dolgozók anyagi érdekeltségét, a gazdasági meggondolásokból hozott döntések lehetőségét, sőt egyenesen feltételezi azokat. A gazdasági meggondolások maradéktalanul érvényesülhetnek, és érvényesülnek is a terv- gazdasági országokban. Ennek szemléletes bizonyítéka a szocialista országok gazdasági fejlődése, kereskedelmi forgalmuk állandó növekedése, többek közt a nem szocialista országokkal is. A szocialista tervgazdálkodás és a szocialista országok együttműködésére vonatkozó államközi szerződések alapján létrejött vállalati döntések nem kevésbé számítanak „kereskedelmi meggondolásokon” alapulóknak, mint bármely nem szocialista vállalat döntései. Az az előregyártott vélemény, amely a tőkés vállalatoknak előlegezi a kereskedelmi meggondolásokkal kapcsolatos bizalmat, a szocialista vállalatoktól pedig megtagadja, nem más, mint a gazdasági és társadalmi rendszer jellege alapján alkalmazott diszkrimináció „kereskedelemfilozófiai” megjelenési formája. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény állami kereskedelemre vonatkozó cikkelyét — mint ez magából a cikkelyből is kiderül — az egyezmény szerzői és aláírói olyan esetekre kívánták alkalmazni, amikor az állami kereskedelem, az állami monopólium egyébként piacgazdálkodási körülmények között működik, tehát például egy szabadpiacú gazdaságban működő állami dohány- vagy sójövedék, államvasutak stb. esetében. Az állami kereskedelemre vonatkozó rendszabályok ebben a megfogalmazásban tehát egy kivételes állapotra vonatkoznak, és így nem alkalmazhatók olyan ország esetében, ahol az ún. „állami kereskedelem” a norma, és a magántevékenység a kivétel. Az állami kereskedelem és tervezés céltudatosan torzított koncepciójából következik az a tőkés törekvés, hogy az egyes szocialista vállalatok működéséért, intézkedéseiért, piaci magatartásáért közvetlenül az adott szocialista ország kormányát, hivatalos szerveit tegyék felelőssé, vagy konkrétabban: a kereskedelmi kapcsolatokat olyan alapokra helyezzék, amelyek formulája az, hogy a tőkésállam nem vállal semmiféle felelősséget azért, hogy állítólag szabadon kereskedő cégei vásárolnak-e, eladnak-e és milyen feltételek mellett a szocialista országoknak, a szocialista ország kormányát viszont arra kívánják kötelezni, hogy bizonyos mennyiségű árut meghatározott összetételben vásároljon, vagy legalábbis külkereskedelmi forgalmát előre meghatározott arányban ossza meg szocialista és nem szocialista országok között. Ez a követelés mindenekelőtt sérti a kölcsönösség és az egyenlőség elvét. Értékesebb, tartósabb, határozottabb biztosítékot és engedményt nyújt a tőkés kereskedő félnek, mint amilyet az a szocialista félnek hajlandó volna adni. Az a paradox helyzet alakulna ki, hogy a tőkésországok élvezhetnék a tervgazdálkodás előnyeit, amikor exportjukról van szó, de büntetnék a tervgazdálkodó országokat, amikor importjukról van szó. S mindezt azért, mert a szocialista országok terv- gazdálkodást folytatnak. Ilyen körülmények között gyakorlati kereskedelempolitikai és elvi okokból is elvetendő az a követelés, hogy a szocialista országok bármilyen formában, bármilyen esetben kölcsönösség nélkül mennyiségi importkötelezettséget vállaljanak. A legnagyobb kedvezmény elvének érvényesítéséről kibontakozott 103
