Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)
1973 / Próbaszám - Pálos Tamás: A nemzetközi kapcsolatok és az ideológiai harc
„a felek abból a közös meggyőződésből fognak kiindulni, hogy a nukleáris korszakban nincs más alap kapcsolataik fenntartására, mint a békés egymás mellett élés. A Szovjetunió és az Egyesült Államok ideológiájában és társadalmi rendszereiben meglevő különbségek nem jelentenek akadályt olyan normális kapcsolatok fejlesztésében, amelyek a szuverenitás, az egyenlőség, a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök elvein alapulnak.”11 Mint minden kérdésben, ezúttal is el kell tehát vetnünk a szélsőségeket: a békés egymás mellett élés jegyében kibontakozó elvszerű politikai együttműködés nem ideológiai megalkuvás, az ideológiai harc pedig nem a békepolitika gátja. Szoros kapcsolat, mondhatni kölcsönhatás áll fenn közöttük. S csak együtt hajtják a legnagyobb hasznot a szocializmus, a haladás, a béke ügyének. * A két világrendszer egymás mellett élése előreláthatóan hosszú ideig fog tartani. Ebben a történelmi időszakban a béke megőrzése attól függ, sikerül-e az imperializmust rákényszeríteni a vitás kérdések tárgyalásos rendezésére. A tárgyalások sikeréhez pedig sokszor kölcsönös engedményekre, kompromisszumokra van szükség. De vajon a kompromisszumok nem mondanak-e ellent a külpolitika elviségének, vagyis a szocialista külpolitika számára elvileg megengedhető-e a kompromisszum? Vannak, akik igennel, vannak, akik nemmel felelnek. Az utóbbiak között szintén többféle véleménnyel találkozhatunk. Bizonyos körök, melyeket Lenin annak idején „gyász-baloldalijaink” elnevezéssel illetett, álbaloldali, kalandor nézeteket vallanak. Mások félreértik elveinket, vagy nem reálisan szemlélik a nemzetközi helyzetet. Tévedésük táplálkozhat abból is, hogy túlbecsülik a szocialista világrendszer erejét, nemzetközi befolyását, s úgy vélik, elég erősek a szocialista országok ahhoz, hogy meglehessenek kompromisszumok nélkül. Ez a vélemény pedig — ha ma még nincs is realitása — végső soron a szocializmusba vetett bizalom jele. De a kompromisszum létjogosultságának eldöntésénél csakis az lehet a mértékadó, hogyan lehet a leghatásosabban szolgálni az osztályérdeket az adott nemzetközi helyzetben. A marxisták—leninisták számára tehát nem az a kérdés, egyáltalán szabad-e kompromisszumokra lépni a tőkés világgal, hanem az, milyen alapon válasszák el a megengedhető gyakorlati kompromisszumot a megengedhetetlen elvi megalkuvástól. „A kompromisszumokat »elvileg« elvetni, általában mindenféle kompromisszumot megengedhetetlennek tartani — gyerekesség, amelyet még csak komolyan venni is nehéz” — hangoztatta Lenin „A »baloldaliság« mint a kommunizmus gyermekbetegsége” című művében, majd hozzátette: „Kompromisz- szum és kompromisszum között különbség van. Értenünk kell ahhoz, hogy elemezzük . .. körülményeit és konkrét feltételeit.”11 12 Lenin a szovjethatalom első éveiben erre nagyszerű példát mutatott. Első ízben a szovjetek II. kongresszusán, a békéről tartott előadói beszé11 Nyilatkozat a szovjet—amerikai kapcsolatok alapelveiről. Népszabadság, 1972. május 30. 12 Lenin Művei. 31. köt. Szikra 1951. 22—23. old. 11
