Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1973 (1. évfolyam)
1973 / Próbaszám - Pálos Tamás: A nemzetközi kapcsolatok és az ideológiai harc
dében vetette fel ezt a kérdést.13 Kifejtette, hogy a szovjethatalom elfogadható feltételekkel kész együttműködni a kapitalista országokkal. 1920 decemberében védelmezte a koncessziók politikáját, hangoztatva abban a Szovjetköztársaság érdekeit.14 Évek múltán pedig így nyilatkozott: „ .. . továbbra is minden erőnkből őrködünk a béke felett, s a legnagyobb engedményektől és áldozatoktól sem fogunk visszariadni, hogy megvédj ük ezt a békét.”15 A szocialista külpolitika ezeket a lenini útmutatásokat követi, amikor egyfelől elveti „a kompromisszum nélküli” külpolitikai törekvéseket csakúgy, mint a mindenáron való kompromisszumot szorgalmazó megalkuvást. Adott esetekben a követendő módszert az osztályérdeket szolgáló, elvi engedményeket nem adó szükségszerű kompromisszumban látja. Az ilyen megállapodás elérése egyébként a szocialista világ erejének a bizonyítéka. Az imperializmus évtizedeken keresztül rá tudta erőszakolni akaratát a világra, s ha most engedményekre kényszerül, akkor ez, a folyamatot tekintve, a szocializmus számára győzelem, az imperializmus számára vereség. Nyilvánvaló persze, hogy magán a tárgyaláson mindkét fél saját előnyeit igyekszik biztosítani, de az erőviszonyok alakulásának tendenciája olyan, hogy az imperializmusnak kell mind nagyobb engedményeket tennie. Egy-egy egyezmény kapcsán sokan kérdik, miért „bízunk” az imperializmusban, hogy ilyen nagyarányú szerződéskötési kampányba kezdtünk vele. A szocialista külpolitika elsősorban a szocializmus erejében bízik, s számításba veszi azokat az objektív körülményeket, amelyek bizonyos tőkés köröket is érdekeltté tesznek a megállapodások megkötésében és betartásában. Emlékezetes például, hogy a szovjet szakértők a szovjet—amerikai kapcsolatokat fejlesztő egyezmények megkötését is objektívan meglevő érdektalálkozási pontokkal magyarázták, mint például a nukleáris világháború megakadályozása, a fegyverkezési hajsza megállítása, a gazdasági-műszaki együttműködés stb. Az ideológiai harc szempontjából nézve a kompromisszum nem cél, de megengedhető, ha nem jelenti a szocializmus elveinek csorbítását, még kevésbé feladását, s a haladás, a béke közeli vagy távlati érdekeit szolgálja. Sőt, éppen a két ideológia harcában kristályosodnak ki azok a keretek, amelyek között a lényeges érdekek károsodása nélkül helye van a szükség- szerű kompromisszumnak. A szocialista külpolitika tehát szembe akar és tud nézni a két világ- rendszer kibővült kapcsolatainak ideológiai következményeivel, minthogy e kapcsolatokat elvi alapon, az osztályharc követelményeinek megfelelően fejleszti. 12 13 Lenin Művei. 26. köt. Szikra 1951. 254. old. 14 Lenin Művei. 31. köt. 477. old. 15 Lenin Művei. 33. köt. Szikra 1953. 138. old.
