Külügyi Közlöny 11. 1931 (Budapest, 1932)
1931-10-15 / 9. szám
E kérdés elbírálásánál különbséget kell tenni aszerint, hogy az illető útlevelet kérő egyén kivándorlö-e vagy sem. A nem kivándorlók útlevélügyeiben irányadó 1803: VI. t.-c. 4. §-a b) pontja értelmében megtagadható az útlevél kiadása egyebek között : az elítéltektől büntetésük végrehajtása előtt; az 1904 évi 70.000. B. M. szám alatt kiadott végrehajtási utasítás 4. §-ának 2. b) pontja pedig akként rendelkezik, hogy a büntető igazságszolgáltatás érdekében rendszerint megtagadandó az útlevél azoktól, akik valamely bűntett, vétség vagy kihágás miatt jogerősen el vannak ítélve, habár csak pénzbüntetésre is, — s akár a kiszabott szabadságvesztés büntetést ki nem töltötték, akár a pénzbüntetést le nem fizették és amennyiben ez szabadságvesztésre változtattatott át, ezt is teljesen ki nem töltötték. A most idézett Utasítás 4. § 2. pontjának második bekezdése értelmében azonban az ily egyének is nyerhetnek útlevelet, ha oly méltánylást érdemlő körülmények forognak fenn, melyek az illetőknek külföldre utazását indokolttá teszik anélkül, hogy ezáltal az igazságszolgáltatás érdeke veszélyeztetnék. Minthogy sem törvény, sem a végrehajtási utasítás nem tartalmaz tiltó rendelkezést, sőt lehetővé teszi az útlevél kiállítását még oly elítéltek részére is, kikkel szemben a jogerősen kiszabott büntetés végrehajthatósága bekövetkezett és jelenleg is fennáll, nincs akadálya az útlevél kiadásának oly egyének részére sem, kiket a bíróság, illetve a rendőri büntetőbíróság az 1908 : XXXVI. t.-c. 1., illetve 8. §-a alkalmazásával feltételesen ítélt el és akikkel szemben ekként a büntetés végrehajthatósága fel van függesztve. A kivándorolni szándékozók útlevélügyeinek elbírálásánál az 1909:11. t.-c. rendelkezései irányadók. E törvény 2. § c) pontja értelmében nem vándorolhatnak ki egyebek között a szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre elítéltek, a büntetés végrehajthatósága idejében. A végrehajtási utasítás (1909 évi 57.000. B. M. sz. rendelet) idevonatkozó 2. § c) pontjának 3-ik bekezdése a büntetés végrehajthatósága kérdésében a feltételesen elítéltekre vonatkozólag is tartalmaz rendelkezést, amenynyiben kimondja, hogy az ily elítéltek büntetésének végrehajthatóságát mindaddig fennállónak kell tekinteni, amíg azt az a körülmény, hogy az elítélt ellen a próbaidő alatt bűnvádi eljárás nem volt folyamatban, ki nem zárja. A törvényes felhatalmazás alapján kiadott végrehajtási utasítás eme rendelkezése értelmeben tehát a jelenlegi helyzet az, hogy a feltételesen elítélt egyén a három, illetve egy évi próbaidő kedvező eltelése előtt nem vándorolhat ki s részére ily célból útlevél sem adható ki. Bár nem lehet vitás, hogy a büntetőeljárás, úgyszintén a jogerős és végrehajtásra váró büntetőítélet hatálya alatt álló egyének kivándorlása a jogrend és az igazságszolgáltatás érdekeire figyelemmel nem engedhető meg, viszont azonban nem fűződik a* büntető igazságszolgáltatás szempontjából különösebb érdek ahhoz, hogy a feltételesen elítélt egyéneknek az országból való távozása a 3, illetve 1 évi próbaidő eltelése előtt megakadályoztassék s ezek a kivándorlástól, amely esetleg részükre az állandó kereseti lehetőséggel s egyben a bűncselekmény elkövetésénél közrehatott életkörülményeknek megváltoztatásával is egyértelmű, csupán abból az okból legyenek eltiltva, mert a próbaidő még nem telt el. A feltételesen elítélt egyén kivándorlásának megengedése ellen nem hozható fel a végrehajtható ítélet hatálya alatt álló egyénnel szemben helytálló az az érv, hogy ezzel magát a büntetés végrehajtása alól vonja el, mert a feltételesen elítélttel szemben a büntetés csak a próbáidő kedvezőtlen eltelése esetén lesz esetleg végrehajtható s mindaddig, amíg a próbaidő kedvezően telik, a büntető igazságszolgáltatás részéről az elítélttel szemben semminemű intézkedésre nincs szükség. Ha azután az elítélt az ország területéről történt távozása után, még a próbaidő alatt külföldön követ el újabb bűncselekményt s később visszatér, a Btk. értelmében azért úgyis felelősségre vonható s ekkor a bíróság a felfüggesztett büntetés végrehajtása tárgyában is határozhat. Miután pedig az ily egyének kivándorlását illetően az 1909 évi II. törvénycikk nem tartalmaz kifejezett tiltó rendelkezést, mert a törvény 2. §-ának c) pontja a kivándorlást a büntetés végrehajthatóságának idejében tiltja, a feltételesen felfüggesztett büntetésnél azonban ez a végrehajthatóság nincs meg s csak abban az esetben következik be, ha oly körülmény áll elő, mely a felfüggesztés hatályát megszünteti, ennélfogva különös tekintettel arra, hogy sok esetben gazdasági és szociális szempontok is ily egyének kivándorlásának megengedése mellett szólnak, az igazságügyminister úrral egyetértőleg célszerűnek találtuk az 1909 : 57.000. B. M. sz. Utasítás 2. § c) pontjának oly módosítását, hogy a büntetés végrehajtásának felfüggesztése mellett elítélt egyének kivándorlás céljából is nyerhetnek útlevelet.