Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007
szeretnék. Megjelentek olyan nem állami típusú szereplők a globális politikai térben, mint amilyen a nemzetközi terrorizmus, amelyek a vesztfáliai rendszerbe tagolt közjogi, államjogi struktúrába nem illeszthetőek; hagyományos eszközökkel, hagyományos intézményrendszerben az általuk teremtett kihívás nem kezelhető. A második nagy lebomlási folyamat - csak utalok rá, nagyon sokat beszéltünk róla - mindaz, ami a '90-es évek legelejéig az utolsó, azt megelőző 40-50 évet jellemző kétpólusú világrend felbomlása. Erről többet nem is nagyon szólnék. A harmadik pedig ennek nyomán Európa átrajzolódása, amelynek legbonyolultabb, helyenként legfájdalmasabb része mindaz, ami a Balkánon történt és történik még ezekben a hónapokban is. Ez a három nagy átalakulási folyamat mint lebomlási folyamat jellemzi az elmúlt tíz-egynéhány évet. Hogyan lehet erre válaszolni? Azt kell mondanom, politikusként a legnagyobb kihívást abban látom, hogy van egy erőteljesen globalizálódó gazdasági-üzleti világ, ezzel sok tekintetben lépést tartó kulturális integráció; ugyanakkor az ezzel lépést nem tartó civil globalizáció, humán globalizáció és intézményi globalizáció. Nincsenek erős aktorok és erős intézmények, amelyek képesek lennének egyensúlyt tartani egy globális üzleti-gazdasági világgal. Felbomlott az a korábbi egyensúly, ami döntően az európai keretek között, a nemzetállamokon belül megvolt, hogy tudniillik lehetett építkezni az államszerkezet politikai tényezői, a gazdasági tényezők és a munkavállalók hármasának valamilyen okos egyensúlyára. Ez az egyensúly megbomlott. Ez az egyensúly csalódások sokaságát hagyja maga mögött. Azt gondolom, arra kell törekedni, hogy erősítsük a globális politikai integrációk - mint például az ENSZ - szerepét. Azt gondolom, hogy a globalizáció mellett nem kevesebb, hanem több politikai integráció szükséges. Támogatni és sürgetni kell, hogy szakszervezetek és civil szerveződések a hagyományos módot követve erős, kontinentális vagy globális integrációkat alkothassanak, közelebb lépve Európához. Jómagam mélyen és elkötelezetten Európai Unió párti vagyok, de egyetértek azokkal a felvetésekkel, hogy Európa mint olyan és az Európai Unió nem egymást fedő fogalmak. Európa történelmi sikerét az a képessége biztosította, hogy befogadó kultúra volt. Képes volt arra, hogy saját kultúrájában is reflektáljon a sajátjától eltérő kulturális és vallási identitásokra. Végtelenül óvnám az Európai Uniót attól, hogy akként tekintsen magára, hogy önmagában képviseli a történelmi és kulturális európai örökséget. Ugyanis azt gondolom, hogy ez színesebb, nyitottabb és összetettebb, mint ami ma az unióban szervezett. Kötelező feladatnak gondolom a Nyugat-Balkán országaira kiterjedő bővítést. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az Európai Unió az elmélyített együttműködések nagyon széles palettáját alkalmazva építsen ki egy nagyon intenzív szomszédsági kapcsolatrendszert. Válaszolni arra a kihívásra, ami egyik oldalon a mediterrán térségből, másik oldalról pedig a keleti szomszédságpolitikából jön, csak úgy lehet, ha nem „nulla" 351
