Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007

tanárokat képeznek. Rendkívül fontos, hogy a magyar gyerekek nagyon magas szintű oktatást kapjanak már az általános iskolában, s ehhez szükség van szlovákot tanító magyar tanárokra is. Ezt nagyon komolyan kell venni. Alapvető érdeke a magyarságnak, hogy mindeni kifogástalanul beszélje az állam hivatalos nyelvét is- (...) Magyarországon persze nem könnyű azt megérteni, hogy az itteni diákság kettős követelményeknek kell hogy megfeleljen. Egyrészt - és ezt joggal hirdethetjük egész Európában - a magyar nemzet fogalmát kulturális nemzetként fogjuk fel, a magyar nemzetnek tehát történelmi, kulturális és nyelvi identitása van, s ezen az alapon egységes közösség, függetlenül az országhatároktól, és függetlenül attól, hogy ki milyen állampolgár. Másrészt ugyanakkor mindenkinek megvannak az állampolgári kötelességei, s integrálódnia kell állama közösségébe is. Nemzetiségnek lenni nem gettót jelent, ahol elszigetelve élünk. Amikor Önök, elvégezve az egyetemet, dolgozni és alkotni fognak - akár mint tanárok, akár közgazdászként, vagy a most tervezett szakokon majd mezőgazdászként vagy biológusként -, a szlovák állam anyagi és szellemi tőkéjét kell hogy növeljék. Minden itteni író és művész a szlovák kultúrának része is, elválaszthatatlan része. (...) Ugyanakkor mindenki, aki vállalja magyar identitását, része és fenntartója a magyar nemzetnek, és alkotása része a magyar nemzeti kultúrának. (...) A történelem alapos tudása ránk tartozik, nagyon is ránk tartozik. Meg vagyok arról győződve, hogy persze a jövővel kell foglalkozni. Amikor tavaly Gasparovic elnök úrral előadást tartottunk Besztercebányán az egyetemen, akkor is hangsúlyoztam, hogy az Önök generációjának mindenképpen előre kell néznie, nem szabad sérelmi politikát folytatni. A jövőt azonban nem lehet tudatlanságra építeni. Ha mind a szlovákokban, mind a magyarokban - de ugyanígy a románokban vagy a szerbekben - csak töredékes emlékek élnek a múltról, ha nem tudják pontosan, mi is történt, akkor nem tudják pontosan elhelyezni az eseményeket múltban, és akkor nem tudják összefüggéseikben látni azokat a történeteket és utalásokat sem, amiket a médiában hallanak, vagy a nagymama mesél. A tiltások értelmét sem fogják tudni: miről miért nem volt szabad, esetleg most sem tanácsos beszélni. így el lehet fojtani, tudat alá lehet szorítani a múltat; de hát tudjuk Freudtól, hogy ennek mi a következménye, hiszen a tudatalattiból feltörnek azok a bizonyos elszólások és „elvétések" (Fehlleistung), amik nagy bajokat okozhatnak; a rossz lelkiismeret agressziót szül. Igenis szükség van arra, hogy tisztázzuk a múltat: éspedig tudományosan, objektív alapossággal, és nem érzelmi hozzáállással. Fel kell tárni az események teljes környezetét is, az összefüggéseket. Vonatkozik ez a most napirenden lévő, rendkívül fájó múltbeli történésekre is. A háború utáni két-három év története most újra és újra megjelenik előttünk. Ezt nem lehet csak a szlovák-magyar viszonyra korlátozni. A háború utáni rendezés teljességét meg kell vizsgálni, a nagyhatalmak magatartásától kezdve az öszszes érintett közép-európai ország törekvéséig, feltárva érdekeiket, szempontjaikat, nemzetközi támogatottságukat és azok okait. Ez után lehet csak mondani, 327