Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2007
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2007
hogy tiszta képpel rendelkezünk, ennek alapján tudomásul vesszük, ami történt, és ennek a tudásnak a birtokában lehet levonni a megfelelő következményeket. A történelem tudása biztosan segít a megbékélésben. Minél műveltebb valaki, annál belátóbb; minél műveletlenebb, annál inkább ki van szolgáltatva a manipulációknak, és ki van szolgáltatva az érzelmeinek is. Hogy egy nemzeti közösségnek legyen egyeteme, ez is az egyik feladata. (...) Október 3. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye Sólyom László elnök szlovákiai magánlátogatására vonatkozó szlovákiai reakciókkal kapcsolatban Sólyom László köztársasági elnök - a szlovákiai reagálásokkal ellentétben - nem használta politikai célokra 2007. október 2-i magánlátogatását. A magyar államfő egy civil társaság meghívására érkezett, a programjának főbb pontjait szoboravatás, egyetemi látogatás alkotta. A Benes-dekrétumokkal kapcsolatos véleményét Sólyom László szlovák újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki; ezt a véleményét korábban Ivan Gasparovic államfőnek a legutóbbi kétoldalú megbeszélésük alkalmával és az azt követő sajtótájékoztatón is azonos formában elmondta. Sólyom László valamennyi protokolláris és diplomáciai szabálynak megfelelően járt el Komáromban tett látogatása során. A látogatás tényét - mint a korábbi látogatásaiét is - a pozsonyi magyar nagykövetség révén a szlovák külügyminisztériummal és egyúttal a szlovák köztársasági elnöki hivatallal is hivatalos formában, a látogatás előtt megfelelő időben közölték. Alaptalan tehát a szlovák félnek az a felszólítása, hogy a magyar államfő a jövőben tartsa be a protokolláris és a diplomáciai szabályokat. Sólyom László köztársasági elnök a határon túl élő magyar kisebbséggel való kapcsolattartásban eddig is alkalmazott és a jövőben is alkalmaz magánlátogatásokat. A magyar államfő nem számolt azzal, hogy a látogatása ilyen vihart kavarhat, mert hasonló jellegű utazása több szomszédos országban is volt, és szomszédos országok államfői is gyakran tesznek hasonló látogatásokat Magyarországon, amiként Szlovákia államfője és parlamenti elnöke is; Romániában, Szerbiában - korábban Szlovákiában sem - semmiféle félreértést, konfliktust nem okoztak a hasonló keretben megszervezett, hasonló tematikájú magánlátogatásai. A Magyar Köztársaság elnöke nem tartja indokoltnak a szlovák fél reakcióját. Ez alkalommal a szlovák államfő hivatalvezetője is végigkísérte a látogatása programját, és nem jelezte, hogy szlovák részről bármilyen szempontból kifogásolható a program bármelyik eleme; ennek tükrében különösen érthetetlen a szlovák reakció. 328