Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2004

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2004

A harmadik kérdés az, hogy hogyan hangolhatok össze a gyorsan haladók és a lassabban haladók érdekei. Ez természetesen nagyon hasonló az előző kérdéshez. Nem azonos felkészültségű országokról van szó. Van olyan ország, amely képes lenne gyorsabb haladásra, de a saját belső problémáit nem tudta még megoldani. Van olyan ország, amely túlvan bizonyos belső problémák megoldásán. És van, amelyik nem képes nagy ütemben haladni. Tudomásul kell vennünk, hogy Európa, az Európai Unió ma ilyen: az országoknak nem egyforma a haladási képessége. Ezt tudni kellett volna akkor is, amikor döntés született Európa bővítéséről. Tudni kellett volna akkor is, amikor nem három országgal, hanem tíz országgal bővítették Európát. Ezt én jónak tartom, de nyilvánvaló következményei vannak. Ahogy mondani szokás: „nincs ingyen ebéd". Nem csak egyfajta és csak jó megoldások léteznek. Azt gondolom, hogy tehát ezek között a keretek között, a Huszonötök keretei között kell megoldani az utolérés segítését, a szorosabb együttműködést, ahol nem tud mindenki egyszerre lépni. Itt szeretném leszögezni, hogy Magyarország vállalja a gyorsabb haladást, ahol ez nem állítja lehetetlen helyzet elé az országot és a lakosságot; nyilvánvaló, hogy nekünk is vannak korlátaink. Magyarország nagyon erősen érdekelt abban, hogy a gyorsan haladók között legyen; részben mert e belépő tíz ország között minden bizonnyal a legfejlettebbek közé tartozik, részben mert nagyon adaptív ország, és nagyon vágyik arra, hogy siker koronázza a csatlakozást. Negyedik kérdés: hogyan érvényesíthető együtt a versenyképesség és a szolidaritás? Az a meggyőződésem, hogy az Európai Unió alapértékei közé tartozik a szolidaritás; nem lehet évtizedenként változtatni, hogy egyszer az alapértékekhez tartozik, egyszer meg csak kicsit tartozik oda; ez nagyon is odatartozik. Magyarország nem pusztán egy közös piachoz csatlakozott, hanem egy kulturális, szociális és erősen integrált gazdaságú Európához. És hadd szögezzem le: az utolérés nem csak a csatlakozó országok érdeke. Az utolérés mindannyiunk érdeke, hiszen a piac bővülésével, a teljesítmények javulásával, Európa versenyképességének az erősödésével jobb válaszokat tudunk adni a globalizációs kihívásokra. Együtt biztosan erősebbek vagyunk. Ezért gondolom azt, hogy a szolidaritásnak nemcsak karitatív természete, hanem valóban érdektermészete is van. Magyarország úgy gondolkodik a versenyképesség kérdéséről, hogy mi vállaljuk és jónak tartjuk a Lisszaboni Folyamatot; úgy gondoljuk, szükségünk van arra, hogy ez a teljesítmény Magyarországon is növekedjen. Arra állítottuk be a politikánkat, hogy az élethosszig tartó tanulás és a tudástársadalom valóban össze legyen hangolva a magyar politikai törekvésekkel. Az a szándékunk, hogy a kutatásra-fejlesztésre igen jelentős forrásokat biztosítsunk annak érdekében, hogy gyorsabb legyen a fejlődés. Ez nagyon nehéz egy olyan helyzetben, amikor egyébként a kormány arra kényszerül, hogy pénzügyi szigort érvényesítsen. így is 223