Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1993

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1993

Végezetül azt kérem, hogy amikor emberi jogokról beszélünk, akkor soha ne feledkezzünk meg a kisebbségi jogokról. Az egyes ember jogainak biztosítása - ami önmagában is óriási feladat - nem azonosítható a kisebbségek jogaival. Alapvető célunk kell legyen az, hogy a kisebbségek jogait is biztosítani tudjuk. Az emberi jogok és a kisebbségi jogok együttes biztosításával esély van a világ egyensúlyának és békéjének fenn­maradására. A kisebbségi jogok megsértése viszont az egész nemzetközi jogbiztonságot veszélyezteti. Veszélyezteti nemcsak Magyarország, nemcsak a térség, hanem az egész világ egyensú­lyát és stabilitását is. Csak ezeknek az elveknek, ezeknek az eszmei alapoknak a figyelembevételével érhetünk el együttesen eredményt a jövőben. Ehhez kívánok Önöknek sok sikert, lelkierőt, és igen jó együttmű­ködést, jó munkát! * Köszönöm, hogy meghallgattak. Sok szerencsét, magyar­országi kellemes itt-tartózkodást kívánok Önöknek. JESZENSZKY GÉZA KÜLÜGYMINISZTER ELŐADÁSA A BELGA KIRÁLYI NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK INTÉZETÉBEN Az 1989-ben bekövetkezett politikai földrengéssel a XX. században immár harmadszor lépett a világ új történelmi korszakba, és ez is Közép-Európában kezdődött el. A németek és oroszok között lévő országok és népeik előtt - akik a történelem során sokat szenvedtek és az európai fő fejlődési iránytól elszakadtak 1917-ben vagy éppenséggel 1945 után - most újabb lehetőség nyílott arra, hogy visszatérjenek közös hagyományaink­hoz és csatlakozzanak a világot jobbá tenni célzó világméretű erőfeszítésekhez. 214

Next

/
Oldalképek
Tartalom