Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1993
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1993
Április 6. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM SZÓVIVŐJÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA A KAMBODZSÁBAN KIALAKULT HELYZETTEL KAPCSOLATOS MAGYAR ÁLLÁSPONTRÓL A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának a Kambodzsában élő vietnami nemzetiségű személyek ellen elkövetett sorozatos atrocitásokkal kapcsolatos elvi álláspontja az, hogy elitélünk minden olyan erőszakos cselekményt, amely személyek vagy azok csoportjai ellen irányul nemzeti vagy etnikai hovátartozásuk miatt. Bízunk a kambodzsai helyzet tárgyalásos rendezésében, és reméljük, hogy a kambodzsai politikai erők a politikai céljaik elérése érdekében nem élnek jogtalan eszközökkel. KÜLÖN MEGÁLLAPODÁS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉS A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KÖZÖTTI, A BŐSI-NAGYMAROSI TERVVEL KAPCSOLATOS VITÁNAK A NEMZETKÖZI BÍRÓSÁG ELÉ TERJESZTÉSÉRŐL A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, tekintettel arra, hogy a Bősi-Nagymarosi Vízierőmü-rendszer felépítéséről és működtetéséről Budapesten 1977. szeptember 16-án aláírt Szerződés és az ahhoz kapcsolódó okmányok (a továbbiakban: Szerződés) végrehajtása, illetve megszüntetése, valamint az "ideiglenes megoldás" (provisional solution) felépítése és működtetése tekintetében vita merült fel a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és a Magyar Köztársaság között; figyelembe véve, hogy a Szlovák Köztársaság egyike a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság két utódállamának és egyedüli utódállam a bősi-nagymarosi tervvel kapcsolatos jogok és kötelezettségek tekintetében; 186