Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

Köszönöm, hogy meghallgattak, és sok sikert kívánok a tanácskozásukhoz. Elnök Úr szavait külön még egyszer köszönöm. Július 9. ANTALL JÓZSEF MINISZTERELNÖK BESZÉDE HELSINKIBEN AZ EBEÉ-ORSZÁGOK CSÚCSÉRTEKEZLETÉN Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Helsinki - az a város, ahol az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet majd' húsz évvel ezelőtt megszületett ­ismét beírta nevét a történelembe, hiszen sikeresen teljesítette azokat az igen magas elvárásokat, melyeket országaink külügy­miniszterei márciusban megfogalmaztak. Valamennyien egyet­értettünk abban, hogy az EBEÉ-nek a jelen sürgető feladataira kell erőfeszítéseit összpontosítania, és szorosan együttműködve más európai és transzatlanti szervezetekkel - főleg a NATO­val. a Nyugat-Európai Unióval, az Európai Közösséggel, az Európa Ta­náccsal - meg kell teremtenie a posztkommunista korszak kezdő szakaszában jelentkező súlyos válságok ellenőrzés alatt tartásának és megoldásának mechanizmusait. Minden reményünk megvan arra, hogy az EBEÉ a jövőben is ugyanolyan eredményesen járulhat hozzá a kor kérdéseinek megoldásához, mint amilyen hatékony eszköznek bizonyult a kommunizmus békés felszámolásának éveiben. Európának, és különösen azoknak az országoknak, amelyek Jelenleg is küszködnek az átalakulás nehézségeivel és szembe kell nézniük a múlt erőinek különféle formákban megjelenő reinkarnációjával, szüksége is van minden lehetséges eszközre, együttműködésre és támogatásra annak érdekében, hogy a változások eredményei megsziláduljanak, és hogy ne kö­vetkezhessék be semmiféle restaurációs fordulat a parlamentáris demokráciák biztonságpolitikai létét érintő kérdésekben. E célnak a felismerése és támogatása legyen elsőrendű feladata az európai '258

Next

/
Oldalképek
Tartalom