Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1982

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Szeptember - Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának pohárköszöntője a Mauno Koivisto finn köztársasági elnök tiszteletére rendezett díszvacsorán

KÁDÁR JÁNOSNAK, AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ELSŐ TITKÁRÁNAK POHÁR KÖSZÖNTŐJE A MAUNO KOIYISTO FINN KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK TISZTELETÉRE RENDEZETT 6 DÍSZVACSORÁN Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Koivistóné Asszony! Kedves finn Vendégeink! A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Kormánya és a magam nevében őszinte tisztelettel és nagyrebecsüléssel köszöntöm a Finn Köztársaság elnökét, Mauno Koivisto Urat, kedves Feleségét, a kíséretében érkezett finn barátainkat, minden kedves vendégünket. Megtiszteltetés számunkra, Elnök Úr, hogy elfogadta meghívásunkat. Az ön ma­gyarországi látogatása a Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság közötti ha­gyományosan jó kapcsolatok kiemelkedő jelentőségű eseménye, amely egyaránt kifejezi a két ország gyümölcsöző együttműködését, kapcsolataink zavartalanságát, s a magyar és a finn nép közötti kölcsönös tiszteletet és barátságot. Legfőbb kívánságunk: érezzék jól magukat nálunk. Találkozónk jó alkalmat ad arra is, hogy áttekintsük kapcsolataink legfontosabb kérdéseit, együttműködésünk fejlesztésének lehetőségeit, megvitassuk a népeinket egyaránt érintő nemzetközi kérdéseket, és jobban megismerjük egymásnak a nemzetközi helyzet javítására irá­nyuló erőfeszítéseit. A jelen lévő magyarok többsége már járt Finnországban, magam is személyesen tapasztalhattam finn barátaink vendégszeretetét és kitüntető figyelmét. Jóleső ér­zéssel gondolok vissza finnországi látogatásaimra, találkozásaimra a finn társadalmi és politikai élet vezetőivel. Többször volt alkalmam találkozni Urho Kekkonen úrral, az Ön elődjével, Finnország kiemelkedő politikai személyiségével, az európai béke és együttműködés fáradhatatlan harcosával, a magyar—finn barátság őszinte hívével, akinek életművére a magyar nép őszinte tisztelettel és megbecsüléssel te­kint. Érthető tehát, hogy nagy figyelemmel kísértük és örömmel fogadtuk az Ön megnyilatkozásait és gyakorlati lépéseit, amelyekkel hivatalba lépése után hitet tett a finn külpolitika alapelveinek töretlen folytatása mellett. Ebből kiindulva biztos vagyok abban, hogy szilárd alapokon, mindkét nép érdekeinek megfelelően tovább fognak fejlődni a Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság kétoldalú kapcso­latai, s erősödik együttműködésünk, közös irányú erőfeszítésünk a nemzetközi szín­téren a béke, a biztonság javára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom