Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1982
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Gáspár Sándornak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának, a Szakszervezeti Világszövetség elnökének beszéde Havannában, a X. szakszervezeti világkongresszuson
vonásai. A szakszervezetek története a szocializmusban útkeresési folyamat; mint ahogy sok tekintetben maga a szocialista társadalmi rend is útkeresés a szó tágabb történelmi értelmében, mert eddig járatlan, az emberiség által a gyakorlatban még nem próbált úton haladunk. Az a kérdés állt és részben áll még ma is előttünk: milyen feladatokat hogyan oldjanak meg a szakszervezetek a munkáshatalomban? A szakszervezetek tevékenysége nem jelent és nem jelenthet változatlanságot és megmerevedést. A szocialista fejlődés új és új követelménye a szakszervezeteket is szüntelen megújulásra kényszeríti. Híven a lenini alapelvekhez, új utakat kellett és kell törnünk, hogy munkánk, társadalmi szerepünk sokoldalúan kibontakozzon. • A nemzetközi szakszervezeti mozgalomban — kimondva vagy kimondatlanul — vita folyik arról, hogy vannak-e szakszervezeti munkának olyan ismérvei, módszerei és harci formái, amelyek függetlenek a társadalmi rendszer jellegétől? Melyek a minden országban érvényes kritériumai a szakszervezetek működési szabadságának? Minden államhatalomtól és minden párttól függetlenek legyenek-e a szakszervezetek? Ellenzéki álláspontra kell-e helyezkedniük a szakszervezeteknek minden társadalomban? Ezeknek a fontos elméleti és gyakorlati kérdéseknek a tisztulását elősegítheti a szocialista országok tapasztalatainak reális elemzése. A szocialista viszonyok valósághű megismerését a tőkésországokban élő szervezett dolgozók is igénylik. Vitathatatlan és közismert az mélyreható forradalmi-társadalmi átalakulás, amely a szocialista országokban végbement és folytatódik. A valaha elmaradott, a múltból örökölt gazdaságainkat sikerült korszerűsíteni. Csökkent az emberek közötti társadalmi egyenlőtlenség, összehasonlíthatatlanul kedvezőbbé váltak az anyagi létfeltételek, gazdagodott a tömegek műveltsége, szebb és tartalmasabb lett az emberi élet. Ezeket a tényeket ellenségeink is kénytelenek elismerni, ugyanakkor igyekeznek leértékelni vívmányainkat, eltúlozni gondjainkat. A burzsoá propaganda ezzel nemcsak hogy megpróbálja kétségbe vonni a szocializmus életképességét és történelmi fölényét, de fékezi a kapitalista országokban és a fejlődő világban a társadalmi haladásért, a demokratikus átalakulásért folytatott küzdelmet is. A szakszervezet ellenzékisége a kapitalizmusban szükségszerű. Az ellenzékiség azonban nem öncél, nem általános érvényű, nem örökké tartó. Ha megváltozik a hatalom jellege, ha az szocialistává alakul, akkor a szakszervezet nem maradhat meg a mindenáron-öncélú ellenzékiség álláspontján, mert így szembefordulna saját osztályával, amely a szocialista forradalommal a hatalom birtokosa lett. A szakszervezetek még csak közömbösek sem lehetnek a társadalom vezető erőivel, a szocialista állammal szemben. Nem kívülállóként, hanem partnerként veszik ki részüket a szocialista társadalom építéséből, a hatalom gyakorlásából. Hazánk történelmi tapasztalatai alapján is határozottan mondhatjuk: nem a hatalommal való azonosulás lehetőségéből születnek a problémák. A szakszervezetek a szocializmus körülményei között a maguk elkötelezettségét nem a társadalom veze-