Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1971

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1971. november 3-i üléséről

a maga részéről továbbra is tőle telhetően részt vállal a szocializmus, a haladás, a béke ügyét szolgáló közös erőfeszítésekben. 1. A Szovjetunió és a szocialista országok széles körű, sokoldalú erőfe­szítéseinek eredményeképpen javulnak a béke és a biztonság kilátásai Európában. Kontinensünk kedvezőbb politikai légköréhez nagy jelentőségű hozzá­járulás a négy nagyhatalom Nyugat-Berlinről szóló megállapodása. Ezzel a nemzetközi jogi érvényű egyezménnyel a nyugati nagyhatalmak tény­ként tudomásul veszik Nyugat-Berlin sajátos politikai státuszát és a Né­met Demokratikus Köztársaság önálló állami létét. Az európai béke és biztonság tartós megszilárdításához elengedhetetlen a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság, illetve a Lengyel Népköztársaság és a Né­met Szövetségi Köztársaság korábban megkötött szerződésének mielőbbi ratifikálása. Elhárultak a legfőbb akadályok az európai biztonsági értekezlet sokol­dalú előkészítése elől. Az értekezlet eredményeként intézményesíteni le­hetne az európai biztonsági rendszert, valamint az európai államok kö­zötti együttműködést. Ezen az úton létrejöhetnek a fegyveres erők csök­kentésének és a különböző leszerelési intézkedéseknek a reális alapjai. A NATO bizonyos körei továbbra is késleltetik az európai biztonsági értekezlet előkészítését. A Központi Bizottság elítéli az európai politikai feszültség fenntartásában érdekelt erők különböző akcióit, amelyek arra irányulnak, hogy akadályozzák az enyhülést, visszaállítsák a bizalmatlan­ság és a hidegháború légkörét Európában. Ilyen lépésnek értékelhető Nagy-Britannia kormányának a diplomaták tömeges kiutasításával eszkö­zölt szovjetellenes intézkedése. Ezért változatlanul szükség van a szocia­lista országok aktivitására, minden európai kormány konstruktív erőfe­szítésére, a még fennálló akadályok elhárítására, a lendületesebb előké­szítő munkára. A Központi Bizottság üdvözli Európa népeinek növekvő aktivitását az európai kormányok biztonsági értekezletének, a földrész biztonságának, országai együttműködésének előmozdítására. Pártunk, kormányunk, a magyar nép fáradhatatlanul azon munkálkodik, hogy elősegítse az európai béke és biztonság ügyét, hozzájáruljon földrészünk népeinek együttes har­cához. 2. Indokínában folytatódik az amerikai agresszió. Az Egyesült Államok, miközben hangoztatja a háború befejezésére irányuló készségét, továbbra is katonai erővel és a közvéleményt megtéveszteni szándékozó manőve­rekkel próbálja elérni reakciós céljait, megvalósítani a háború „vietnami­zálását". Az amerikai kormány szabotálja a párizsi tárgyalásokat, mindeddig ér­demi válasz nélkül hagyta a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a dél­vietnami ideiglenes forradalmi kormány javaslatait a politikai rendezésre, sőt időről időre felújítja a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni ter­rorbombázásokat. A válság megoldása kizárólag az indokínai népek képviselőivel folyta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom