Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1971
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1971. november 3-i üléséről
tott tárgyalások és megegyezés útján lehetséges; Vietnam, Laosz, Kambodzsa népeinek háta mögött, nélkülük és ellenükre senki sem dönthet az indokínai konfliktus ügyében. Hősiesen harcoló vietnami testvéreink kezdettől fogva erőt merítenek a Szovjetunió, a többi szocialista ország politikai, gazdasági és katonai támogatásából. Az imperializmus ellen a szabadságukért, függetlenségükért, az önrendelkezésért harcoló indokínai népek hősi küzdelmükben maguk mögött tudják az egész haladó világ szolidaritását, növekvő támogatását. A Magyar Népköztársaság, internacionalista kötelezettségeinek eleget téve, továbbra is minden tőle telhető módon segíti Vietnam, Laosz, Kambodzsa bátor népeit. 3. A Közel-Keleten az imperialisták és a támogatásukat élvező izraeli uralkodó körök az agresszió következményeinek elfogadására próbálják kényszeríteni az arab államokat. Az izraeli agresszorok — az imperialisták és a különböző országokban tevékenykedő cionista csoportok közreműködésével — időhúzó taktikát folytatnak, hogy ilyen módon állandósítsák a megszállt arab területek feletti uralmukat. Ezt a törekvésüket biztos kudarcra ítéli az arab népek igazságos küzdelme, a velük szolidáris haladó erők harca, a nemzetközi közvélemény. Az imperialisták a közel-keleti kérdésben is kétszínű, félrevezető politikát folytatnak. Az Egyesült Államok kormánya, miközben látszólag közeledik az agressziót elszenvedett országokhoz, s különböző megtévesztő javaslatokat propagál úgymond a válság megoldására, valójában folytatja az izraeli agresszor felfegyverzését. A Központi Bizottság, a magyar közvélemény változatlanul támogatja az izraeli agresszió felszámolására, a palesztin nép jogainak biztosítására irányuló politikai törekvéseket. Meggyőződésünk, hogy e harc sikerének alapvető feltétele az összes imperialistaellenes erők egységének további erősítése. A haladó erők közötti széthúzás és ellentét, a legkövetkezetesebb antiimperialista erőkre, a kommunistákra mért csapás mindenkor és mindenhol az imperialista, neökolonialista és más reakciós erők érdekeit szolgálja. A Központi Bizottság ismételten hangsúlyozza a magyar nép együttműködési készségét az arab világ haladó erőivel, az imperializmus és Izrael agressziós törekvéseivel szemben. 4. A Kínai Népköztársaság törvényes jogainak helyreállítása az Egyesült Nemzetek Szervezetében a szocialista országok és a világ más haladó erői több mint két évtizedes következetes harcának eredménye és nagy sikere. A Központi Bizottság azzal a várakozással tekint a Kínai Népköztársaság ENSZ-beli szereplése elé, hogy Kína a szocialista országokkal, valamint más progresszív erőkkel együttműködve fog tevékenykedni az emberiség békéje, a társadalmi haladás érdekében.