Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1971

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Komócsin Zoltánnak, az MSZMP PB tagjának a KB titkárának felszólalása az Országgyűlés ülésszakán (Részletek)

értés útjainak megtalálásához, hogy ezen az alapon érhetünk el tartós eredményeket. A kormány külpolitikájával kifejezésre jut, hogy népünk szolidáris a hősiesen küzdő vietnami, laoszi és kambodzsai néppel, amely élethalál­harcot vív az amerikai agresszorokkal és csatlósaikkal. Az indokínai sza­badságharcosok elszántságát nem törték meg a rájuk zúduló megpróbál­tatások, a mérhetetlen áldozatok, s vérük hullatásával, életük feláldozá­sával harcolnak a győzelemért. A legutóbbi indokínai események, az agresszorok laoszi katonai vere­sége, a szabadságharcosok újabb sikerei két alapvetően fontos tanulságot erősítenek meg. Az egyik, hogy az amerikai agresszorok és csatlósaik szá­mára nincsen lehetőség arra, hogy katonai győzelmet érjenek el Indokí­nában. A másik, hogy a vietnami, a laoszi, a kambodzsai nép harci osz­tagai a Szovjetunió, hazánk és a többi szocialista ország segítsége révén a harcokban nem gyengültek, hanem megerősödtek. A dél-vietnami nép korszerű fegyverzettel felszerelt, harci tapasztalatokban gazdag, legyőzhe­tetlen népi hadsereggel rendelkezik. Vietnam népe az amerikaiak barbár pusztításai ellenére, ma katonailag sokkal erősebb, mint a reá kényszerí­tett harc kezdetén volt és a jövőben még erősebb lesz. Nixon elnöknek semmi reménye sem lehet arra, hogy sikerre vigye cinikus elképzelését, az úgynevezett vietnamizálást. Az indokínai agressziós tűzfészek felszámolásának nincs más útja, mint a vietnami, a laoszi, a kambodzsai nép jogos, igazságos követeléseinek tel­jesítése. Minden amerikai katonát és a bábhadseregek csapatait ki kell vonni Indokínából. Dél-Vietnamban koalíciós kormányt kell alakítani va­lamennyi hazafias erő részvételével. Maradéktalanul érvényt kell szerezni az Indokína országaira vonatkozó genfi egyezmények rendelkezéseinek. Pártunk és kormányunk a magyar nép akaratát teljesítve minden tőle telhetőt megtesz a vietnami, a laoszi és a kambodzsai néppel vállalt szo­lidaritásának erősítésére, igazságos céljaik valóra váltásának elősegítésére. A Közel-Keleten a feszültség mindmáig nem csökkent, az izraeli agresz­szorok és amerikai támogatóik magatartása miatt a válság folytatódik. Míg az Egyesült Arab Köztársaság kormánya további erőfeszítéseket tesz a válság politikai eszközökkel történő rendezésére, az izraeli kormány to­vábbra is mereven elzárkózik az ésszerű és igazságos megoldás elől és to­vábbra is arab területek bekebelezésére spekulál. Az izraeli magatartást bátorítják az amerikai kormány gyanús manőverei, amelyekkel a lehetet­lent akarják elérni: támogatni Izrael agresszív céljait, ugyanakkor az arab népek barátjának mutatkozni. A jelenlegi helyzet rendkívül labilis, ma­gában hordja a nyílt katonai konfliktus kitörésének, és ezzel együtt a nemzetközi feszültség hirtelen kiéleződésének a veszélyét. A Közel-Kelet és az egész világ népeinek érdeke a merev izraeli és amerikai álláspont feladását követelik, és azt, hogy e két állam vezetői végre — saját érde­kükben is — komolyan lássanak hozzá a Biztonsági Tanács 1967. novem­ber 22-i határozatának végrehajtásához. A közel-keleti helyzetet vizsgálva megítélésünk szerint az arab népek igazságos harca már eddig is nagyobb eredményeket ért volna el, ha küz­delmüket nem gyengítené az egység hiánya. Az egyes országokban és a

Next

/
Oldalképek
Tartalom