Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1969
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter sajtótájékoztatója az ig68. évi gazdasági eredményekről (Részletek)
galma mind a szocialista, mind pedig a tőkés viszonylatokban a termelést meghaladó ütemben növekedjék. A szocialista országokkal folytatott kereskedelmünkben arra számítunk, hogy az ipari termékek exportja általában az ipari termelés átlagos növekedésével azonos ütemben nő, kivéve a vegy- és a gépipari termékek kivitelét, amely meghaladj a az átlagot. Autóbuszexportunk pl. 1969-1970-ben előreláthatólag megkétszereződik. A szocialista országokba irányuló kivitelünk tervezett növekedésének azonban csak egyik feltétele az import fokozása. Ennek realizálása érdekében jelentős feladatok várnak a külkereskedelmi vállalatokra; mind belső-, mind pedig külsőpiaci szervező munkájukat nagymértékben fokozni, szélesíteni kell. Tőkés viszonylatokban mindenekelőtt az exportáló vállalatokra hárulnak jelentős feladatok. A gépipari és a vegyipari export fokozása mellett a könnyűés az élelmiszeripari termékek kivitelét is növelni kell. A belső ellátási egyensúly megteremtése után erőfeszítést teszünk a kohászatitermék-export fokozására. Lényegében hasonló meggondolásból számítunk a gépipari termékek exportjának növekedésére is. Mezőgazdasági és élelmiszeripari kivitelünket feltételezhetően csak szerény mértékben tudjuk tovább növelni, mivel a tavaly bekövetkezett állatállomány-csökkenés miatt a vágóállat-termelés mérséklődik, és az értékesítési lehetőségek - a Közös Piac protekcionista intézkedései következtében - sem különösen kedvezőek. Céljainkat a tavalyihoz hasonló módszerekkel és eszközökkel kívánjuk elérni. A múlt év tapasztalatai alapján azonban bizonyos fokig változtatjuk a külkereskedelmi szabályozó eszközök mértékét. A változtatás ösztönzőrendszerünk alapjait nem érinti, de a fejlődés érdekében és az egyéves gyakorlati alkalmazás során nyert tapasztalatok alapján a realitás biztosítása érdekében szükséges korrekciót végrehajtani. így: - Felülvizsgáltuk az állami visszatérítés összegét, és ott, ahol a vállalatok helyzete az 1967-ben feltételezetthez képest jóval kedvezőbben alakult, a támogatás csökken. Az állami visszatérítés - ismeretes - nem jelent egyszer s mindenkorra megállapított támogatást; célja, hogy a külkereskedelmi árszorzó alkalmazásával képzett árak mellett veszteséges, de szükséges export megvalósuljon. A vállalatok feladata természetesen, hogy ezt a veszteséget perspektivikusan - a termelés korszerűsítésével, a termelékenység növelésével stb. - előbb-utóbb megszüntessék, csökkentsék. 1968-ban megmutatkozott, hogy egy sor területen kedvező feltételek vannak a támogatás mérsékléséhez. A szocialista viszonylatú államközi kontingensek kitöltésénél alkalmazott verseny (ahol a cél az állami visszatérítés önként vállalt mérséklése) jó példája volt ennek. - Hatékonyabban használjuk fel a kereskedelempolitikai alapot a szocialista országokból származó import és a konvertibilis devizáért értékesíthető export ösztönzésére. - Ez évben bevezetjük az úgynevezett adóvisszatérítési rendszert, amelynek keretében a vállalatok meghatározott köre tartós dollár-elszámolású exporttöbblet elérése esetén adómentes juttatást kaphat. - Bővül a vámok érvényesülési köre. A vámpolitikai eszközöket következetesen alkalmazzuk.