Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet
Iratok - IV. A Balkán-háború kiterjesztése. A jugoszláv—magyar örökbarátsági szerződés létrejötte. Magyarország részvétele a Jugoszlávia elleni támadásban (1940. november 23.—1941. április 9.)
1849. Fegyveres függetlenségi harc. Ez csak néhány példa. Magyarország mindezeket vagy kivédte vagy türelemmel átélte és visszaállt. Valószínű tehát, hogy Magyarország e világháborúnak és a során megnyilatkozó mindenféle nagyhatalmi törekvéseknek ellenére tovább fog tudni élni, függetlenségét fenntartani, újra megerősíteni. 9—10 évszázados gyakorlat elég garancia. De amint Magyarország nem akart soha játékszer lenni egyik nagyhatalom kezében, úgy nem akar az lenni a másikéban sem. Egyébiránt jelenleg is Magyarország sikeresen védi meg — különösen ha nehéz földrajzi, anyagi, katonai (és felszerelési) helyzetét, a modern ideológiáknak erős és győzelmek által alátámasztott vonzóerejét, a tengertől és ezáltal minden tengeri úton megközelíthető államtól való távolságát tekintjük — különösen sikeresen védte és védi önállóságát. 1939 márciusában Kárpátalja megszállásakor, amidőn az olasz és lengyel kormányok hozzájárulása és a jugoszláv, sőt az angol kormány hallgatóságos tudomásulvétele után végre a német kormány is tudomásul vette Kárpátaljára való igényünket, a németek azt a kérdést intézték a miniszterelnökhöz, respektálni fogja-e az ottani német gazdasági érdekeket. 17 2 A miniszterelnök azt felelte, természetesen a német tőkének ott létező érdekeit tekintetbe veszi (gyárakat stb.). Röviddel azután a németek produkáltak egy szerződést Volosinnal, amely az egész Kárpátaljára a geológiai kutatás jogát, valamint az összes ott találandó ásványok kibányászására a prioritást Németországnak engedi át. Azt kívánták, hogy a miniszterelnök fenti kijelentése alapján Magyarország nevében ezt a szerződést elfogadja és parafálja. A miniszterelnök ezt kereken megtagadta, mert ő csak gazdasági érdeket respektálásáról és nem a szuverenitás egy részének átadásáról beszélt. — 8 hónapon át fokozatosan engedékenyebben igyekeztek a követelést legalább részben érvényesíteni, aminek a miniszterelnök mindvégig ellenállt, végül csak annyit jelentvén ki (csak szóbelileg, a külügyminiszter által), hogy amennyiben Magyarország tovább oly koncessziókat adna olajra, mint az amerikaiaknak (Eurogasco) adott, úgy ceteris paribus a német vállalkozást is tekintetbe fogja venni. 17 3 Németország hosszas tárgyalásokban — egy teljes éven keresztül — követelte a márkafelár a dollárral és fonttal szemben fennálló diszkriminációjának megszüntetését, és azt kívánták, hogy a márkafelár 50 százalékkal emeltessék fel. Ezt kereken megtagadtuk avval, hogy a magyar gazdasági életet megrendítené a nyilván azonnal bekövetkező infláció folytán. Különböző közbevető követelések és alkuk után konzekvens ellenállásunk következtében, amelynél a miniszterelnök kikényszerítette azt a bevallást német részről, hogy pénzügyileg és gazdaságilag argumentumainkat elismerik és a kérdés csupán prestigekérdés, sikerült végül 1940. november 21-én odajuttatni a dolgot, hogy a márkát csak három ponttal emeltük fel, a dollárt három ponttal engedtük le, ami tehát összesen 6 filléres különbséget jelentett, vagyis kis engedményt az eredetileg követelttel szemben. 17 4 17 2 A kérdéssel kapcsolatban lásd: Wilhelmstrasse, 197, 198. sz. iratait. 17 3 Vö. AdtAPol. Serie D. Vili. 238. sz. irattal. 17 4 Lásd uo. 545. sz. iratot, valamint e kötet 362, 365, 367, 376, 397, 449. sz. iratait. 897
