Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet

Iratok - I. A nyugati offenzíva hatása a magyar külpolitikára (1940. május 11.—1940. június 26.)

Angliából kellett a nagy távolságban fekvő norvég hadszíntérre repülniök, míg a németek úgyszólván a helyszínen, vagy Dániában szállhattak fel. A másik oka a kudarcnak az volt, hogy a németeknek, dacára az angolok által a Skagerrak és Kattegat-ban lerakott aknamezőknek és igen határozott fölényben levő szövetséges tengeri erőknek, mégis sikerült megfelelő utánpótlásokat csapatokban és hadianyagban a norvég hadszíntérre szállítani. A szövetségesek Narviknál akciójukat azonban tovább folytatják és mint azt táviratilag jelentettem, Cadogan úr nekem azt mondotta, hogy az északnorvégiai akciót nem adják fel, hanem feltehetőleg ki fogják a németeket Narvikból és környékéről szorítani. Akár sikerül ez a szövetségeseknek, akár nem, Narvik birtokának megszerzése egyelőre inkább erkölcsi siker és némi szimboliku^ elégtétel lesz a szövetségesek számára, mintsem stratégiai előny. Legalább is egyelőre, mert a svéd vasérc szállítmányok, melyekért tulajdonképpen ez az egész harc keletkezett, Svédországon télen nyáron és a botniai öblön át nyáron akadálytalanul folyhatnak, a német repülők pedig Norvégiából közelebbről érik a keleti angol és skót partokat, mint eddig. Angol részről kiemelik azt, hogy a norvégiai kudarc csupán epizódszerü átmeneti jelenség, mely a háború végeredményére döntő nem lehet. Összehasonlítják ezt a világháborúban az angolokat Gallipolinál ért katonai kudarccal, melynél vagy 15 000 ember esett áldozatul és mely azért a világháború kimenetelére semminemű befolyást sem gyakorolt. Nem tagadják azonban azt, hogy a norvégiai akció sikertelensége erkölcsileg úgy idebent Angliában, mint a semlegeseknél (főleg Olaszországban), de Németországban is nagy erkölcsi hatást váltott ki. Ezen hatás következménye volt az itteni kormányválság, melyből Chamberlain úr és kormánya ugyan egy 81%-os aránylag elég nagy szótöbbséggel győztesen került ki, de miután az ellenzéki pártokkal való további együttműködés Chamberlain úr számára kilátástalannak bizonyult és a Prime Minister nem volt képes az ellenzéki vezérekkel megegyezni, beadta lemondását. Utóda Winston Churchill az Admiralitás Első Lordja lett. Chamberlain úr lemondása és Churchill úr megbízatása közé esett időbelileg Hollandia és Belgium megtámadása a németek által. Ez a külső esemény, melyre itt ugyan hónapok óta el voltak már készülve, de amely midőn bekövetkezett mégis igen nagy megdöbbenést és hatást keltett, siettette a kormányválság megoldását. Megelőző jelentéseimben többször hangsúlyoztam azt, hogy amint a háború akut fázisba lép és Chamberlain úr nem lesz képes eredményeket felmutatni, állása meg fog rendülni és utódaként Churchill úrnak vannak legnagyobb esélyei. Ez a helyzet most bekövetkezett és Churchill úr az összes ellenzéki pártok közreműködését magának biztosítva, képviselőikkel együtt megalakította az ún. „háborús kormányt". Ezen kormány személyi összetételéről külön jelentek. A hollandiai és belgiumi események itt igen nagy hatást keltettek. Az angol közvélemény, mely a háború kitörése után, midőn azt látta, hogy a harc legfeljebb a tengeren és gazdasági téren indul meg és folytatódik, ismét bizonyos közönnyel viseltetett, előbb a norvégiai, majd most még inkább a holland és belga eseményekre felébredt eme nyugalmából. Most már az angolok is realizálni voltak kénytelenek, hogy a harc hozzájuk mind közelebb dúl és annak hullámai át132