Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - VII. Sumner Welles európai körútja; a nyugati hadjárat előkészítése; Dánia és Norvégia megszállása; Teleki Pál miniszterelnök római útja és levele Hitlerhez (1940. február 10—május 10.)

Talán lesznek olyanok, akik mindezzel szemben azt mondják majd, hogy ám igaz ezen kombinációknak hátrányai és veszélyei kétségtelenül fennforognak, azonban ha ezektől való félelemből, jóllehet ezek csak másodrendű veszélyek, nem nyújtunk segédkezet ily megoldás létrehozásához, akkor Ausztria német birodalmi terület marad, miután húsz év alatt bebizonyosodott, hogy egyedül állva sem politikailag sem gazdaságilag nem életképes, és akkor Németországgal maradván határosok, egész expanzív ereje s Drang nach Osten minket ér majd közvetlenül; ennek pedig a mai kis Magyarország egyáltalán nem lesz képes ellentállni. Ez igaz és ez az okoskodás helyes is volna azon esetben, ha a fenti konstrukciók valamelyike tényleg biztos, szilárd és állandó védőpajzs lenne Németország terjeszkedésével és hatalmi túltengésével szemben. Azonban épen ez az, amiben kételkednünk a legnagyobb mértékben indokolt. Az osztrák anschluss, és ezt nem lehet eléggé ismételni mindazok előtt, akik történelmi perspektívákban gondolkodnak, feltartózhatatlan. Ha ma Ausztriát erőhatalommal elválasztanák Németországtól, tíz éven belül, de legkésőbb akkor, amikor az erőviszonyok újból Németország javára billennek, az egyesülési vágy újból felülkerekedne Ausztriában, különösen, ha a mozgalom akkori vezetői el fogják kerülni azokat az ostoba hibákat, amelyeket a nácizmus a gleichschaltolási dühével Ausztriában elkövetett; felülkerekedne azért, mert Ausztria kispolgári és munkás tömegeire a nagy-német gazdasági lehetőségek óriási vonzóereje és az intellektuelleknek felébredt nacionalizmusa együvétartozás érzését kialudni aligha hagyják egy olyan korban, amelynek talán legjellemzőbb karakterisztikusa a nagy néptömegek politikai vezérszerephez jutása, ennek következtében nemzeti öntudatra ébredése s ezen öntudat türelmetlen érvényesülési törekvése. Ebből a szemszögből nézve, minden Ausztriával való foederáció csak átmeneti megoldásnak bizonyulna, amelyet hamarosan követne német részről újból egy hatalmas lökés egységének helyreállítása érdekében, amely történésbe akkor mi is, mint annak ellenzői, valamely formában belekerülnénk, ami azután holt bizonyosan arra a sorsra juttatna, amelyre Lengyelország jutott most. A magyar nemzet parancsoló érdeke ezért az, hogy mindenképen távoltartsuk magunkat olyan foederációs kombinációktól, amelyeknek bevallottan egyedüli, vagy fő célja a német egység megbontása. Egyetlen egy esetben lennék hajlandó mindezen elgondolások dacára is az Ausztriával való foederációba is beleegyezni. Nevezetesen akkor, ha a demokratikus hatalmak véglegesen ezen konstrukció mellett döntenének, erról őket lebeszélni nem lehetne, és abból a célból, hogy hozzájárulásunkat megnyerjék, hajlandóknak mutatkoznának arra, hogy a volt Nagymagyarországot Horvátországtól eltekintve helyreállítsák, nevezetesen úgy, hogy 1. Szlovákia mint autonom ország visszakerülne a Szent István birodalmához. 2. Erdély szintén visszaadatnék nekünk, esetleg autonómiával és a három nemzet egyenjogúsításával. Az autonom Erdély alatt ezen esetben azonban nem érteném azt az egész területet, amely ma a román fennhatóság alatt mint Erdély szerepel, hanem csak a történelmi Erdélyt. Krassó-szörény vármegye és Temesmegye bizonyos részeit Erdélyhez csatolnám, a Király748