Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet
Iratok - VI. Az ún. furcsa háború; a szovjet—finn háború; a közép-európai semleges blokk terve és a magyar kormány külpolitikája; Csáky István külügyminiszter velencei megbeszélései; a Balkán Szövetség államainak belgrádi értekezlete (1939. október 7—1940. február 9.)
a szerbek horvátok és szlovének teljesen egy nézeten vannak, valamint abban a tekintetben is, hogy amint Magyarországnak érdeke egy erős Jugoszlávia (talán nem kell külön kiemelnem, hogy Nagyméltóságodnak ezek a szavai itt milyen kitűnő benyomást tettek), úgy Jugoszláviának is érdeke egy erős Magyarország. A miniszterelnök ez alkalommal még melegebben és még nagyobb emfázissal beszélt a jugoszláv—magyar barátság szükségszerű voltáról, mint bledi hasonló tárgyú beszélgetésünk alkalmával. (L. akkori távirati jelentésemet. 7 7) Noha természetesen az azóta bekövetkezett súlyos külpolitikai események, valamint az ország zilált belső viszonyai, mindjobban megértették a jugoszláv kormánnyal és közvéleménnyel, hogy milyen értéket jelent számukra ez idő szerint északi szomszédjuk barátságának biztosítása, mégis az volt a benyomásom, hogy a reálpolitikai kényszeren túl, Cvetkovicnál érzelmileg is mindjobban kialakul egy ránk nézve kedvező baráti hangulat. A miniszterelnök ezután áttért Nagyméltóságod expozéjának a magyar—román viszonyra vonatkozó részére és azt mondotta, hogy noha teljes megértéssel van a magyar állásponttal szemben, mégis a rendkívül súlyos viszonyokra, valamint mindhármunk fontos közös érdekeire való tekintettel, igen kívánatosnak tartaná, ha a magyar—román közeledésben további eredményt lehetne elérni. Ők a maguk részéről készek erre irányuló eddigi tevékenységüket tovább folytatni és bizalmasan közölheti velem, hogy nemcsak a bukaresti kormánynál jártak közbe több alkalommal a magyar—román viszony javítása érdekében, hanem maga Pál herceg is ilyen értelemben interveniált közvetlenül a román királynál. Látva a miniszterelnök jó hangulatát, alkalmasnak véltem a pillanatot arra, hogy a beszélgetést a magyar kisebbségek sorsára fordítsam. Azt mondtam tehát, hogy közeledvén a választások időpontja, talán időszerű volna a magyar kisebbségek parlamenti képviseletének kérdéséről beszélni. Ami ez utóbbiakat illeti, Cvetkovié csak teljesen általánosságban válaszolt, mondván, hogy kormánya mindenképen arra törekszik, hogy a kisebbségi népcsoportok meg legyenek elégedve sorsukkal és hangulatilag is alkalmasak legyenek arra a ,,híd" szerepre, melyet Jugoszlávia és anyaországuk között betölteni hivatva vannak. Ami a magyarság parlamenti képviseletét illeti, Cvetkovic azt mondta, hogy egy szenátori és egy-két képviselői helyet szán a magyar népcsoportnak. Személyekről pozitív értelemben nem nyilatkozott, ellenben kijelentette, hogy Szántó Gábornak, aki őt több ízben felkereste és tőle szenátorrá való kineveztetését kérte, kereken megmondta, hogy az teljesen lehetetlen, elégedjék meg azzal a szép állással, amelyet saját munkája révén és azzal a szép vagyonnal, melyet felesége révén szerzett és ne törekedjék többre. Szántóból tehát minden igyekezete dacára (1. 213/1939 pol. sz. jelentést), szenátor nem lesz, lehetségesnek tartom azonban, hogy a második magyar képviselői helyet Cvetkovié neki szánja. A beszélgetés vége felé Cvetkovic megemlítette, hogy néhány nappal azelőtt Újvidéken volt Korosec-el, aki azt mondta neki, hogy nagy kedve 7 7 Lásd e kötet 257. sz. irat 133. sz. jegyzetét. 41* 643
