Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - II. Hitler április 28-i beszéde; Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter berlini útja; a német—olasz szövetségi szerződés; a német—lengyel viszony és Magyarország (1939. április 28—június 10.)

megtehető volna s tényleg folynak már a kétkedést tápláló híresztelések is. Jelen esetben azonban — legalább német részről — kétségen kívül igen komolyan veszik a feltétlen együtt-tartás és együttműködés szükségességét. Evvel nekünk mindenesetre számolnunk kell. Nem hinném, hogy fenti események egy háború esélyét növelték volna, sőt talán ellenkezőleg. A jelen időpontra nézve, talán csökkentették is azokat, mert tisztább helyzetet teremtettek. A továbbiakban természetesen a döntő az lesz, hogy miképen sikerül az angol bekerítési akció ill., hogy miképen sikerül a tengelyhatalmaknak Középeurópa keleti és délkeleti államait mint nyersanyag- ill. élelmiszerszállító partnereket a maguk részére biztosítaniok. Londoni és varsói követeink beszámoltak az angol és lengyel álláspontról ill. felfogásról, amely abban foglalható össze, hogy az angolok és barátaik ill. a lengyelek el vannak szánva — ha kell — egy világháborúba belemenni. Tudják, hogy ily esetben Lengyelország átmeneti megsemmisítése várható, de meg vannak győződve arról, hogy végeredményképen az a tengelyhatalmak teljes legyőzésével végződne. Ezzel szemben — amint Nagyméltóságod előtt ismeretes — a német felfogás az, hogy a nyugati hatalmak ma még nem készek egy háborúra, s hogy azok ma Danzigért egy ágyút sem sütnének el. Tehát a lengyel kérdést inkább ma, mint holnap kellene elintézni. Meg vannak győződve azonban arról is, hogy az angol világhatalom ma már csak színleges s hogy emögött megfelelő katonai haderő nem áll s hogy ezen a bevezetett védkötelezettség, legalább egy ideig, nem változtat lényegesen. Nézetük szerint az angol— francia—lengyel csoporttal szemben áll az egységes és fölényben levő német— olasz haderő, amely bizonyos vonatkozásokban az Antikomintern Paktum hatalmai által is támogatást nyerne, különösen akkor, ha Szovjetoroszország a nyugati hatalmakhoz csatlakozna. A tengelyhatalmak helyzetét megerősíti az is, hogy Németországnak Franciaország felöli határa át nem törhető erődítményekkel van védve, amelyen a nyugati hatalmak hadseregei adott esetben elvéreznének. Ami végül egy világháború tartamát és kimenetelét illeti, úgy a vezető német faktorok nézete szerint ma más mértékkel kell mérni, mint 1914-ben. Ma a repülők, a tengeralattjárók, a gyorsnaszádok, a gyorsanmozgó alakulatok és egyéb haditechnikai eszközök más szerepet fognak játszani mint a világháború kitörésekor és az egységes vezetés és Oroszország (amely sehogy sem tekinthető hatalmi faktornak) kiesése is, lényeges előnyt jelentenének a tengelyhatalmak részére. A német vezetőség tehát, bizonyos tartalékok felhalmozása mellett, határozottan optimisztikusan ítéli meg egy esetleges háborús konfliktus kimenetelét. Hogy a Birodalmi Kancellár adott esetben mire határozza el magát, azt megtudni nehéz lesz. Arra azonban el kell készülve lennünk, hogy az ,,teljes merész elhatározás" lesz. S miután eddigi sikerének második alapfeltétele mindig a „meglepetés" volt, feltételezhető, hogy most sem inond le ezen minden körülmények között döntő fontosságú tényezőről. Ügy, aminthogy a tengelyhatalmak ellenfelei a jelen krízisben éber figyelemmel kísérik az egyes államok magatartását, azon fenyegetéssel, hogy végeredményképen eszerint fogják őket megjutalmazni avagy elejteni, úgy természetesen a németek s bizonyára az olaszok is felderítő szol240