Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - I. A danzigi kérdés napirendre tűzése; az angol—lengyel megállapodás és a Romániának nyújtott angol—francia garancia; Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter római megbeszélései (1939. már-cius 19—április 28.)

Azt mondottam Mussolininek, hogy ezt jó volna, ha Berlinben is megmagyarázná, mert mi nehezen tehetjük azt, tekintettel arra, hogy a németek ugyanazzal vádolnának meg minket, mint az ősszel, hogy t.i. a magyarok húzódnak a verekedéstől és csak arra várnak, hogy mások tálcán hozzák nekik a kész eredményeket. Ezzel kapcsolatban igen részletesen tájékoztattam újból Mussolinit a magyar—német viszony történeti fejlődéséről, fennálló aggályainkról, különösen a jelenlegi igen jó kapcsolatok jövőbeli sorsát illetőleg. (Itt különösen kiemeltem Bécs gyanús viselkedésését, amely úgy látszik arra törekszik, hogy a Habsburg monarchia egykori befolyását biztosítsa magának, természetesen még sokkal nagyobb mértékben mert nemcsak a régi befolyási körzetről van szó, hanem annak kiterjesztéséről egészen Sztambulig és hogy egyáltalában nem vagyok tisztában azzal, hogy milyen mértékben áll eme törekvések mögött Berlin, amelynek természetesen az volna az érdeke, hogy Bécs előtt megcsillogtassa a régi dicsőség újbóli visszaállításának lehetőségét. (Hangsúlyoztam, hogy a viszony jelenleg a kormányok között kitűnő, de a hangulat a magyar népben a németek iránt állandóan romlik.) Az olasz kormányfő nem hagyott kétséget az iránt, hogy hasonló a helyzet náluk is, de igen erélyesen mondotta, hogy ilyenkor a kormánynak nemsokat kell törődnie a popularitás gondolatával, hanem a magasabb érdekek szempontjából minden ellenállással és intrikával szembe kell szállni. Azt válaszoltam, hogy mi is ezen a nézeten vagyunk és éppen ezért azt hiszem, nem fog csodálkozni, ha néha a külsőségekből az a benyomása lesz, hogy a magyar kormány jobban hallgat Berlinre, mint Rómára. Mussolini nevetve mondotta, hogy ő teljesen tisztában van a helyzettel. Egy világkonflagráció esélyeit latolgatva, az olasz kormányelnök előadta, hogy az első feladat lesz a középtengernek a teljes birtokbavétele, Olaszország partjainak védelmét a gibraltári tengerszoros védelmére kell lecsökkenteni, a Szuezban pedig néhány cementtel megrakott hajó elsüllyesztése eldugaszolja az onnan fenyegető támadást. Számít az ázsiai és északafrikai arab államok szimpátiájára, sőt fegyveres felkelésére is. Az északafrikai francia hadsereg túlzottan igénybe lesz véve a belső rend fenntartásával és a külső támadások visszaverésével, úgy, hogy az olaszok nézete szerint a franciák onnan, még ha tudnának sem hozhatnának csapatokat Európába. Az egyiptomi hadsereg teljesítőképességét nagyon lebecsülik, bizonyos mértékig számítanak az egyiptomi király olasz barátságára. Világos, hogy ebben a messzemenő kombinációban nagy szerep kellene, hogy jusson Spanyolországnak is, de az olaszoknak idevonatkozó terveiről többszöri igyekezetem ellenére sem tudtam felvilágosítást kapni. Csak annyit mondott Mussolini, hogy ő megérti, hogy a németek és olaszok mindennemű mozgolódása Spanyolországban Angliát igen idegesíti. Nem tudtam szabadidni attól az érzéstől, hogy Spanyolországban valami meglepetés készül, de sehogysem lehet rájönni arra, hogy az mikor következik be és milyen horderejű lesz. Mindent összevéve megállapítottuk: 1.) A magyar—olasz érdekközösséget sőt érdekazonosságot a tengelyen belül. 184