Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - I. A danzigi kérdés napirendre tűzése; az angol—lengyel megállapodás és a Romániának nyújtott angol—francia garancia; Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter római megbeszélései (1939. már-cius 19—április 28.)

esetre sem tűrné, hogy Magyarország függetlenségén sérelem essék. Ő — Mussolini — nem hiszi, hogy a németek bármilyen lépésre is elragadtatnák magukat Magyarországgal szemben, de ha ilyesmi előfordulna, akkor számíthatunk Olaszország teljes támogatására. Ezt a nyilatkozatot köszönettel tudomásul vettük azzal a megjegyzéssel, hogy a magyar kormány őszinte tengelybarát politikája mellett, amely maga után vonja a németekkel való legjobb viszony ápolásának szükségességét, aligha fog ez az eset előadódni. Jugoszlávia. Tudván, hogy Olaszországot elsősorban a magyar—-jugoszláv viszony érdekli legjobban, előadásomat azzal folytattam, hogy ennék jelenlegi helyzetét részletesen ismertettem. Kifejtettem, hogy a magyar közvéle-. meny megérett arra, hogy minden közeledést Jugoszláviával szemben magáévá tegyen, még akkor is, ha annak olyan ára van, hogy a területi revízió kérdését hosszú időre ki kell kapcsolni. Belgrádon van tehát a sor, hogy a magyar készséget megfelelően kamatoztassa. Természetesen ez nem vonatkozik Romániára, aminek folytán — mondottam — nem igen hiszem, hogy Jugoszláviával a platonikus, hogy ne mondjam — irodalmi műfajba tartozó baráti megnyilatkozásokon túlmenőleg egyelőre tovább lehetne haladni. Mussolini erre azt kérdezte tőlem, hogy őszinte-e Magyarországnak ez az elhatározása vagy pedig csak taktikai célokat szolgál, ha pedig őszinte, akkor miért gondolom, hogy a jugoszlávok többre becsülik a román szövetséget az értékesebb magyar barátságnál. Hosszan kifejtettem a régmúlt és a jelen eseményeiből merítve érveimet, hogy miből táplálkozik a jugoszlávoknak bizalmatlansága velünk szemben. Habár a jugoszlávok nem becsülik magasra a román szövetséget, a magyarokkal szemben évtizedek óta érzett irigység, amely egy bizonyos inferiority complex-ből fakad, a még török időkből visszamaradt gyanakvás minden nyugatival szemben, a másokkal együtt ellenünk vívott háború emléke, amely még mindég nem mosódott el, azok a tényezők, amelyek egyelőre szkeptikussá tesznek a praktikusan is érvényesülő magyar—jugoszláv közeledés lehetőségeivel szemben. Oda konkludáltam, hogy még Î

hosszú ideig meg kell maradnunk a baráti nyilatkozatok, a kapcsolatok fokozatos kiépítése és a magyar kisebbség sorsának javítása terén, mert komolyabb aktusra még nem érett meg az idő. Gr. Ciano megszólalt és januárban Jugoszláviában nyert tapasztalatai alapján, valamint abból, amit Németországban hallott a magyar— jugoszláv viszonyról, mindenben igazat adott nekem. Fejtegetéseimet Jugoszláviával kapcsolatban azzal fejeztem be, hogy nézetem szerint nemcsak magyar, de olasz érdeknek is látszik, hogy Jugoszlávia jelenlegi határaiban fennmaradjon és belső nehézségek se apasszák meg erejét. Arra kértem Ciano grófot, hogy ha 22-én Velencében Cincar-Markovic jugoszláv külügyminiszterrel találkozik, csak annyit mondjon neki, hogy Magyarország felől a közeledés kapui tárva-nyitva 12 179