Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet
Iratok - I. A danzigi kérdés napirendre tűzése; az angol—lengyel megállapodás és a Romániának nyújtott angol—francia garancia; Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter római megbeszélései (1939. már-cius 19—április 28.)
szolgáló engedményekről, hanem jóval többről, valószínűleg arról volt szó, hogy Németország formailag is annektálhassa Danzigot, illetve, hogy oda katonai erőket szállíthasson. A német nagykövet ugyan úgy nyilatkozott előttem, hogy a német kívánságok elfogadása nem ejtene csorbát Lengyelország presztizsén, az az erős reperkussió azonban, amelyet Varsóban konstatálnom kellett, de főleg hivatalos lengyel személyek nyilatkozatai (lásd vonatkozó távirataimat) arra enged következtetni, hogy a német kormány olyan messzemenő követeléseket támasztott, amelyek Lengyelország legvitálisabb érdekeibe ütköznek. Ismétlem: nem rendelkezem még teljesen hiteles információk felett. De talán nem csalódom, ha mindent egybevetve arra gondolok, hogy a danzigi status quo olymérvű megváltoztatásáról van szó, amit Lengyelország nem fogadhat el. Nevezetesen elég arra gondolni, hogy mit jelentene az, ha Németország katonai erőket szállítana Danzigba. Maga a német nagykövet fejtette ki hónapokkal ezelőtt — a helyzetet térképen illusztrálva — hogy amennyiben Németország katonailag megszállná Danzigot, a birodalom és a szabad város területe közé eső keskeny területsáv (tehát Gdynia) a német ágyúk kereszttüzében nem volna fenntartható. Az elmúlt napokban táviratilag jelentettem, de már korábbi jelentéseimben is (lásd 1938. évi 279/pol. szt. 4 2) kifejtettem, hogy a lengyelek készek inkább egész nemzeti létüket kockára tenni és egy európai konflagráció veszélyével is szembenézni, mintsem hogy önállóságukat feladva, német hegemónia alá kerüljenek. Ismerve a lengyel karaktert és a tradíciós németgyűlöletet, nincs kétségem atekintetben, hogy önállóságuk védelmében semmi áldozattól sem fognak visszariadni. E vonatkozásban, miként személyesen megállapítani módomban volt, a főúri családoktól az utolsó parasztig minden lengyel egyformán gondolkozik. Ehhez még hozzá kell tennem, hogy a nyugati nagyhatalmaknak múlt évi decembertől kezdve észrevehető diplomáciai akciója az utolsó hetekben itt megsokszorozódott. A nagykövetek személyesen megfigyelt sürgéseforgásán kívül az egész országot behálózó ügynökeik munkája is azt bizonyítja, hogy Lengyelországot táborukba akarják csalni — illetve az elkerülhetetlennek látszó összeütközés esetén a lengyeleket maguk mellé állítani. Tudomásom szerint Beck úr eddig még fenntartotta a Lengyelország elhatározásának szabadságát. Azonban helyzete az általános közhangulattal szemben egyre nehezebbé válik. Feltehető, hogy a napokban esedékes londoni látogatása alkalmával sok kísértésnek lesz kitéve. Lengyelország jövőbeli magatartása megszabásánál természetesen figyelemmel lesz a többi hatalmakra is. Márpedig — legalább is az itteni információk szerint — a németellenes hangulat világszerte növekedőben van. A Balti államokban — éppúgy mint Dániában, Hollandiában és Svájcban — izgatottan figyelik a német előretörést. De eme reperkusszióval találkozunk Jugoszláviában is. A románok pedig—legalábbis a német—román gazdasági egyezmény megkötéséig — szintén számításba vettek egy német—magyar 4 3 E kötetben nem közöljük. (Küm. pol. 1938—17—4250) 116
