Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet
Iratok - I. A danzigi kérdés napirendre tűzése; az angol—lengyel megállapodás és a Romániának nyújtott angol—francia garancia; Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter római megbeszélései (1939. már-cius 19—április 28.)
nyilatkozott a békésebb európai légkört illetőleg. Mint hallom, ez az optimizmus hullám kormányköröknek a sajtó részére kiadott mot d'ordre-jára volt visszavezethető. Hogy ez a tulajdonképpen semmiféle újabb eseménynyel meg nem indokolt optimizmus mot d'ordre-miért adatott ki, előttem eddig rejtély és azt legfeljebb politikai okokkal tudnám némileg megmagyarázni. Midőn a szlovák kormányválságba a német kancellár hatalmi szavával beleszólt, majd midőn bekövetkezett Csehország teljes behódolása Hitler előtt, valamint a német csapatok bevonulása Csehországba, az itteni közvéleményben ezen események ugyan erős lélektani hatást váltottak ki, azonban Chamberlain úrnak az Alsóházban folyó hó 15-én tett nyilatkozata magában véve eléggé mérsékeltnek minősíthető volt. 2 0 Az aznapi sajtó természetesen élénken reagált az eseményekre, azonban annak hangja nem haladta túl az itt szokásos sajtóbeli mértéket. Igaz, hogy az angolok és így sajtójuk is hangnem tekintetében nem hasonlíthatók össze a kontinens sajtójával, melynek heves és támadó hangja itt meglehetősen ismeretlen fogalmak. Tekintetbe kellett venni még azt is, hogy az eléggé lassú ütemű angol mentalitás nem azonnal, hanem csak egy bizonyos idő elteltével szokott reagálni külső eseményekre és behatásokra. Az már eleve világos volt, hogy az angol kormány részére csupán két lehetőség áll nyitva. Vagy katonailag már eléggé késznek érzi magát és az időpontot, azaz alkalmat jónak találja arra, hogy ezen újabb német akcióra egy erélyes ,,stop"-al feleljen, melyet azután eredménytelenség esetében természetesen háborúnak is kellett volna követnie, vagy pedig a faire bonne mine au mauvais jeu álláspontjára helyezkedve kifelé érdektelenséget miméivé a várakozás álláspontjára helyezkednie. Részemről meg voltam győződve, hogy az utóbbi eset fog bekövetkezni, főleg azok után, amit nekem Cadogan úr a Csehszlovák állam határaira való garancia tárgyában mondott. Ha Anglia ürügyet, vagy alkalmat akart volna keresni egy Németországgal való háborúra, úgy Csehország meghódítása arra kitűnő lett volna. Ezt itt azonban absolut nem akarták, éppen úgy és annyira nem, mint az elmúlt ősszel. Ezzel nem akarom azt mondani, mintha Anglia az esetben is tétlen maradt volna és maradna, ha egyenes érdekei volnának veszélyeztetve, vagy pláne megtámadva, azonban ezt a jelen esetre nem lehet mondani. Cadogan úr ama kategorikus kijelentése, hogy „Anglia magát nem érzi jogilag lekötöttnek az új csehszlovák állam határainak garanciája tekintetében", valamint Sargent úr ama közlése, hogy „Csehszlovákia belső államjogi formája Angliát nem érdekli", már előre útmutatásul szolgálhattak arra az álláspontra nézve, melyet az angol kormány elfoglalni készült. 2 1 2 0 Neville Chamberlain 1939. március 15-én az alsóházban mondott beszédében bejelentette, hogy az angol kormányt nem kötelezi többé a határgaranciával kapcsolatos 1938. október 4-i kijelentése Csehszlovákiára vonatkozólag. Hangoztatta, hogy Csehszlovákia feldarabolása ellenkezik a müncheni egyezmény szellemével, de a tárgyalások módszerének folytatását továbbra is fontosnak tartja. 2 1 1939. március 11-én küldött táviratában a követ jelentést tesz Cadogannal folytatott beszélgetéséről és közli: „Cadogan határozottan kijelentette, hogy Anglia Csehszlovákia új határai tekintetében magát nem tekinti de jure lekötöttnek és hogy csupán csak bizonyos erkölcsi kötelezettségben van müncheni megegyezésből kifolyólag". (Küm. res. pol. 1939—33—215) 7* 99
