Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 3. kötet

Iratok - I. Magyar —német ellentétek a kárpátukrán kérdésben (1938. november 3. -1938. november 30.)

teljes szolidaritást kívánja. Ciano gróf még hangoztatta, hogy Mussolinit legkellemetlenebb helyzetbe hoztuk, mert esetleg meggyanúsíthatják, hogy hátuk mögött felbátorított. Villani Kiim. számjel. 1938 — bejövő — Kóma. Másolat. 57. A KÜLÜGYMINISZTER TELEFON-SZÁMJELTÁVIRATA A BERLINI MAGYAR KÖVETNEK 212. szám. Budapest, 1938. november 21.16 ó. 6509. Római külügyből úgy értesülünk, hogy német kormány ruszinszkói akciónkat be akarja tiltani. 11 5 Eme akciónkra vonatkozó, eddigi német hivatalos válasz úgy hangzott, hogy azt kellett hogy gondoljuk, hogy ameny­nyiben lebonyolításra magunk erejéből vállalkozunk, akadályt elébe nem gördítenek. Másik tengelyhatalom részéről akció teljes szimpátiával talál­kozott. Magyarország pártkülönbség nélkül ruszin kérdés megoldását nem­zeti ügynek tekinti. Minthogy népszavazásra vonatkozó javaslatunkat elutasították, nem marad más hátra, mint direkt akcióhoz folyamodni. E súlyos helyzetben felvetjük kérdést, hogy fent előadott körülmények ellenére német kormánynak akciónktól való eltiltás utolsó szava-e és egyál­talában nem látja lehetségesnek, hogy arra az érdektelenségi álláspontra helyezkedjék, melyet e kérdésben októberben Darányival szemben 11 6 el­foglalt és amelynek megváltoztatására berlini követünk előtt legutóbb tett nyilatkozatból 11 7 és itteni német követ kijelentéseiből 11 8 semmiképen sem lehetett következtetni. Mutasson rá Ribbentrop előtt, hogy német válasz magyar közvélemény előtt döntő fontosságú horderővel bírhat. Tekintettel ügy nagy fontosságára haladéktalan telefonválaszt kérek. 11 9 Kánya Kiim. számjel. 1938 — kimenő — Berlin. Másolat. 11 5 Lásd e kötet 56. sz. iratát. 11 6 1938. október 14-én, a komáromi tárgyalások megszakítása után, Darányi Kálmán volt miniszterelnök Németországba utazott, ahol Magyarország Csehszlovákiával kapcso­latos területi igényeiről folytatott megbeszéléseket Hitlerrel és Ribbentroppal. Darányi e tárgyalások során kilátásba helyezte Magyarország csatlakozását az antikomintern pak­tumhoz és kilépését a Népszövetségből, valamint hosszú lejáratú gazdasági szerződés meg­kötését Németországgal. Hitler ezért támogatását ígérte a magyar lakta területek vissza­csatolásához. Darányi németországi tárgyalásairól lásd: ADAP. D sorozat, IV. 62., 63. sz. és ADAP. Serie D: Band V. Polen. Südosteuropa, Lateinamerika, Klein- u. Mittelstaaten. Juni 1937 — März 1939. Baden-Baden, 1953. 244. sz. iratát. 11 7 Lásd e kötet 48. sz. iratát, valamint ADAP. D sorozat IV. 122. sz. iratát. 11 8 Lásd e kötet 50. sz. iratát. 11 9 Sztójay berlini magyar követ erre vonatkozó válaszát közli e kötet 64., sz. irata. 142

Next

/
Oldalképek
Tartalom