Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - II. Tárgyalások Magyarország és a kisantant között; a sinaiai konferencia; a genfi megbeszélések (1937. január 1—-1938. március 12.)

sajnos, Csehszlovákiában is ezen a téren igen kedvezőtlen tünetek jelentkeztek az utóbbi időben, Krofta, azonnal megértvén, hogy mire célzok, kijelentette, hogy ő a Ruszinszkóban tervezett magyar állampolgárok tulajdonát képező ingatlanok kisajátítása kérdésében az illetékes hatóságoknál eljáit azzal az eredménnyel, hogy Perényi Zsigmond báró birtokának tervezett expropriálása nem fog végrehajtatni. Kilátásba helyezte, hogy figyelemmel kíséri az erre vonatkozó katonai intézkedéseket és mindent el fog követni, hogy a magyar állampolgárok birtokait csak az államvédelmi törvény által megjelölt célok érdekében és tényleges szükség esetén sajátítsák ki. Köszönettel nyugtáztam a csehszlovák külügyminiszter eme közléseit és a következőket jelentettem ki neki: A magyar kormány nagy örömmel venné, ha sikerülne a kisentente államokkal megegyezésre jutni és így a Duna völgyében a politikai atmoszférát javítani. Minden áron való megegyezésre azonban nem törekszünk. Krofta itt megjegyezte, hogy tisztában van azzal, hogy a megegyezés létrejötte esetében sem fejlődhet ki jóbaráti viszony Magyarország és a tárgyaló felek között. A katonai egyenjogúságra visszatérve, a legnagyobb határozottsággal hangsúlyoztam, hogy ma már nincs ország Európában, mely katonai egyenjogúságunkat kétségbe akarná vonni és hogy ennek elismerése a kisentente államai által nem egyéb, mint egy gesztus, mely bizonyos hatással lehet a magyar közvéleményre. A döntő kérdés a kisebbségi kérdés marad és amenynyiben nem sikerül erre vonatkozólag egy mindkét fél által elfogadható formulát találni, a tárgyalásokat a magam részéről befejezettnek fogom tekinteni és nyugodtan bevárom azt az időt, amikor a kisentente államoknak nagyobb megértésre való hajlandósága lehetővé fogja tenni egy egészségesebb atmoszféra megteremtését. Ha a prágai kormány konkrét kisebbségi követeléseket illetőleg tényleg visszautasít minden kötelezettség vállalást Magyarországgal szemben, úgy azt a nehézséget talán úgy lehetne áthidalni, hogy Csehszlovákia spontán saját kezdeményezéséből megfelelő komoly engedményeket tesz a magyar kisebbségnek, ami a magyar közvéleményben jó benyomást keltene. Csak ez után — folytattam — térnénk rá a katonai egyenjogúságra vonatkozó nyilatkozatok megtételére, illetve a kapcsolatos jegyzőkönyv megszerkesztésére, melyben helyet kellene foglalnia egy, a kisebbségekre vonatkozó nyilatkozatnak is. Itt nem mulasztottam el nagyon hangsúlyozottan kiemelni, hogy a magyarországi tót és román kisebbségek száma oly csekély, hogy azokat a Csehszlovákiában és Romániában élő magyar kisebbségek számával és ezek sorsát a magyar kisebbségi kérdés fontosságával egy színvonalra állítani nem lehet. Mindazonáltal az általa (Krofta által) követelt kölcsönösségi elvet a magam részéről elfogadom és ki fogok dolgoztatni, egy erre vonatkozó megfelelő formulát. A csehszlovák külügyminiszter arra kért, hogy ezt a formulát megfelelő tanulmányozás végett azután bocsássam neki rendelkezésére. Ezt én kilátásba helyeztem. Krofta hozzáfűzte, hogy ő maga is próbálni fog egy formulát kidolgoztatni és azt annak idején tudomásomra hozza. A beszélgetés vége felé felhívtam Krofta figyelmét arra, hogy a fentebb említett Bárdossy féle Jegyzőkönyv-tervezetre általa és Stojadinovic által Sinajában tett Ígéretek ellenére eddig választ nem kaptunk és hogy .251