Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - IV. Német—magyar—lengyel együttműködés Csehszlovákia ellen; a magyar államférfiak olaszországi és németországi látogatása; a bledi egyezmény (1938. június 2—augusztus 31.)

beszéltek. Beck megmondta Szidornak, hogy Lengyelország semmiféle területi aspirációt nem támaszt Szlovenszkóra és így annak teljes egészében Magyarországhoz kell kerülnie. Megnyugtatta Szidort, hogy ismeri a magyar kormány intencióit a szlovák kérdést illetően, amely széleskörű autonómiát akar nekik adni. Ez a kijelentése Becknek Szidort megnyugtatta, lényegeset nem mondott, csak annyit jegyzett meg, hogy a szlovákok a felvidéki magyarságtól nemfélnek, mert azokkal meg tudják magukat értetni, csak egy bizonyos fokig aggódnak a csonka országban lévő magyarok magatartását illetően. Félnek ugyanis attól, hogy a csonkamagyarországi magyarok túlzott sovinizmusból esetleg őket ismét el fogják nyomni. Beck errevonatkozólag igyekezett Szidort megnyugtatni, ami szerinte részint sikerült is, helyesnek találná ellenben, ha rajtunk kívül még esetleg a csonka országból egy-egy ember kezdene tárgyalni a szlovákokkal. Amennyiben a szlovákok félnének most leutazni Budapestre, úgy ő szívesen veszi tudomásul azt, ha a magyarországi delegátusok a tótokkal Varsóban jönnek össze. Mivel láttam, hogy Beck informálva van arról, hogy Tiszó találkozott Kánya öexcellenciájával siettem megnyugtatni Becket, hogy a szlovákok adott esetben nem fognak idegenkedni egy pesti utazástól. Minden esetre köszönettel tudomásul veszem az ő jóakaratát, amivel elő akarja segíteni a szlovák—magyar megegyezést. Beck megkérdezett, hogy milyen autonomiát gondol Budapest adni a tótoknak. Mire azt mondtam, hogy ma még korai volna a részletkérdéseket megvitatni, de mindenesetre egy széleskörű autonómiát akar biztosítani a magyar kormány a tótoknak már csak azért is, hogy a Felvidék visszacsatolása után tényleges nyugalom álljon be a Felvidéken. Beck érdeklődött aziránt, hogy nem tudnám-e neki megmondani, mit szándékozunk majd csinálni Ruszinszkóval. Mivel úgy láttam, hogy a lengyeleket nem érintené kellemesen, ha Ruszinszkó egy széleskörű autonómiát kapna, erre a kérdésre azt válaszoltam, hogy ennek megállapítása nem tartozik énrám, ez a magyar kormánynak rezervált ügye, amit valószínűleg követsége útján tudna legpontosabban lekontrollálni. Kobylanski ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy jó volna a nemzetiségi kérdést neki egy kicsit átbeszélni Pataky államtitkárral. Megígértem neki, hogy ezt jelenteni fogom szintén. Beck azt mondta továbbá, hogy az ő érzése az, hogy a cseh kérdés nagyon hamar, még ez évben fog szőnyegre kerülni dacára annak, hogy úgy tudja, hogy Budapesten másképp gondolkoznak, azaz a magyar kormány értesülései olyanok, miszerint a németek egyelőre visszavonultak volna. Megemlítette azt, hogy őneki rendesen jó előérzetei vannak és információi sem a legrosszabbak, amit azzal bizonyított, hogy ő januárban már az osztrák kérdést, mint elintézettet tekintette. Aggodalommal beszélt arról, hogy mennyit fognak a németek Csehországból a harmadik birodalomhoz csatolni. Azt állította, hogy a német politikusok az etnográfiái vonalig akarnak csak elmenni, amivel szemben a katonák nem osztják ezt a nézetet, mert azt állítják, hogy nem tudnak egy normális határt húzni. Lengyel felfogás szerint, ha a németek egész Csehországot és Morvaországot is bekebeleznék, ez a lengyelekre nézve nagy veszélyt jelentene, mert akkor ők kerülnének földrajzilag olyan helyzetbe, mint amilyenbe ma a csehek vannak. Nem tartaná rossznak, ha Csehország és Morvaország mint önálló ország megmaradna, mely esetben be lehetne őt vonni a Róma — Berlin—Varsó érdekkörbe. Természetesen 458