Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - II. Tárgyalások Magyarország és a kisantant között; a sinaiai konferencia; a genfi megbeszélések (1937. január 1—-1938. március 12.)

Azt válaszoltam neki, hogy mi népszerűséget, sem diplomáciai babérokat nem keresünk, sem odahaza, sem külföldön és ezért, ha ők teljesítik azokat a kívánságokat, amelyeket 1935-ben Benes köztársasági elnök megválasztásakor a magyar kisebbség tudomásom szerint az elnök elé tárt, és amelyeket őnagyméltősága teljesíthetőknek is tartott és amelyek közül hallomásom szerint csak három olyan van, amelyet a csehszlovákiai német kisebbség nem kapott meg, míg a többit már ez a kisebbség megkapta, akkor úgy vélem, hogy a magyar közvélemény észrevenné, hogy a csehszlovák kormány irányítói komoly gesztussal igyekeznek barátságos hangzású szavaikat alátámasztani és anélkül, hogy ezt a magyar sajtó valamely magyar kormánygyőzelemnek feltüntetné, a magyar közvélemény meg fogja érteni, hogy eljött a pillanat, hogy a viszony normalizálása elérésének komoly reményével lehet Csehszlovákiával tovább tárgyalni. Hangsúlyoztam, hogy szakember nem vagyok, a magyar kisebbség memorandumát •csak hallomásból ismerem és így előadásom helyességét teljesen a csehszlovák illetékes tényezők loyális elbírálására kell bíznom. Benes kijelentette, hogy ezt is elő fogja terjeszteni nagybátyjának és pontról-pontra össze fogják hasonlítani a magyar kisebbségi beadvány követeléseit azokkal a tényleges jogokkal, amelyeknek a német kisebbség birtokában van és amennyiben információim nem tévesek, a magyar kisebbséget is a német kisebbséggel teljesen egyenlő elbánásban fogják részesíteni. Azután megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok, miként és hogyan fognak a tárgyalások Magyarország és a szomszédállamok között folytatódni. Azt válaszoltam neki, hogy ez nem tőlünk függ, mert mi már annyi évig vártunk, hogy még várhatunk hosszú esztendőkig. Nem tehetünk arról, hogy míg nálunk sokszor kínos következetességgel előkészítették a közvéleményt a lehetőség határáig való közeledésre a szomszédállamokhoz, addig egyes szomszédállamok a morális leszerelés érdekében semmit sem tettek, sőt ellenkezőleg még a legiitóbbi napokban is szóval, írásban és tettekben úgy uszítanak a magyar kisebbség vagy a magyar állam ellen, hogy ezzel közeledési akciójukat, amennyiben az komoly, igen megnehezítik. Benes azt válaszolta, hogy ők, ha kell, belpolitikai irányváltozások útján is (az agrárpárt háttérbeszorítása) ki fogják erőszakolni ezt a jobb hangulatot, amelyet én normalizálási atmoszférának nevezek, Jugoszláviában ez már szerinte megtörtént, és amennyiben Románia nem volt hajlandó vagy nem tudná két szövetséges társát ezen az úton követni, kénytelenek lesznek saját érdekeik védelmében esetleg Románia nélkül cselekedni a Magyarországgal szemben követendő politika terén. Benes szerint úgv Jugoszlávia, mint Csehszlovákia már tettek lépéseket Romániában, hogy ne érje meglepetés román szövetségesüket, ha azonban ez nem fog használni, akkor épp oly önállóan fognak eljárni, mint azt annak idején Jugoszlávia tette Olaszországgal szemben. Románia amúgyis kénytelen lesz utólag az elég szerény programot tartalmazó normalizálási politikához csatlakozni. Azt válaszoltam Benesnek, hogy nekünk nem hivatásunk beleavatkozni abba, hogy egymás között hogyan folytatják le politikájukat, az ékverés délibábja után sem futunk és így megvárjuk míg a józanság egyes .253