Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet
Iratok - I. A Rajna-vidék megszállása és kihatása; Magyarország és a kisantant kapcsolatainak alakulása (1936. március 11—december 23.)
ben még nagyobb elnyomás veszélyének volna kitéve, mint amilyen alatt a szudétanémetség jelenleg szenved. Utóbbi terület annektálása pedig nemcsak ellenkeznék a Völkisch elvvel, hanem egészen felesleges belpolitikai nehézségeket is idézne elő. Ilyen körülmények közt szerinte Németország részére a legelőnyösebb megoldás az volna, ha a történelmi országok külön államisága fenntartatnék, a területükön élő német kisebbség teljes egyenjogúságának kikötése mellett. Ha ugyanis a szudétanémetség számarányának és kulturális súlyának megfelelően érvényesíthetné befolyását, akkor kétségtelenül biztosítva volna, hogy ez az új államalakulat német politikai befolyás alá kerüljön. Ezen meggondolásból tehát német szempontból semmi olyan területi megoldás nem volna kívánatos, melynek következtében a csehekkel egy államalakulatban maradó németség számaránya csökkentetnék. Nem tudom, hogy Eisenlohr úrnak fent ismertetett elgondolásai mennyiben egyéniek és mennyiben felelnek meg kormánya felfogásának. Mindenesetre szükségesnek tartottam azonban Nagyméltóságodnak ezekről beszámolni, mert eléggé jellemző, hogy a prágai német követ ilyen gondolatokkal foglalkozik. Ezzel kapcsolatban legyen szabad megemlítenem, hogy bizalmas beszélgetések folyamán, különösen az utóbbi időben, az itteni diplomáciai kar nem egy tagja adott már velem szemben azon nézetének kifejezést, hogy Csehszlovákiát, legalább is jelenlegi összetételében, nem tartja maradandó államalakulatnak. Ezek a mi szempontunkból kétségtelenül kedvező szimptomák, melyeket csak örömmel registrálhatunk. Végzetes hibának tartanám azonban, ha ezekhez messzemenő következtetéseket fűznénk, kivált pedig, ha az itteni magvar kisebbség köreiben keltenének túl vérmes reményeket. Egy ilyen optimizmus ugyanis egyrészt a nemzeti létért való céltudatos küzdelem elhanyagolására, másrészt pedig, be nem válása esetén, súlyos csalódásra As az ezzel járó tespedéshez vezethetne. Wettstein Küm. pol. 1936—7/25 — 992. (1267) Eredeti tisztázat. 9. A BUKARESTI MAGYAR KÖVET JELENTÉSE A KÜLÜGYMINISZTERNEK Bukarest, 1936. április 5. 45/pol. — 1936. Szigorúan bizalmas! A napokban elmondtam a lengyel követnek, 2 3 hogy részben információk, részben feltevések alapján a román és szovjet kormány között való2 3 Arciszewski, Miroslaw 107