Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1989-1990/2

1990. június 21. - 1. A felsőoktatás átalakulása - 2. Személyi ügyek - 3. Szóbeli tájékoztató az operatív tantervvel kapcsolatban - 4. Arany, gyémánt, vas és rubindiplomások. - 5. Egyebek

megszerzése céljából. A doktoranduszok a képzés befejezése után automatikusan elhagyják a felsőoktatást és a gyakorlati szférában hasznosítják tudásukat. Szakítani kell azzal a doktorandusz képzést a kutatási szféra igényeihez kötő és ezáltal korlátozó felfogással, hogy a képzés feladata a tudományos utánpótlás kinevelése. A doktoraridusz képzés az értelmiségiek (és közöttük a későbbi kutatók) intellektusa fejlesztésének legeredményesebb eszköze. A graduális képzés tanterveinek kialakításainál figyelembe kell venni, hogy a legkiválóbb diplomások a doktorandusz képzésben sajátítják el a legmagasabb színvonalú tevékenységek ellátásához szükséges ismereteket, készségeket. Az alapképzés, a doktorandusz képzés és az egyre nagyobb jelentőségű folyamatos továbbképzés az egyetemek egységes rendszert képező feladata. c.) A tudományos munka végzésére való alkalmasságot igazoló minősítés (a fejlett ipari országok egyetemein kiadott Dr. illetve Ph.D. fokozattal egyenértékű, és a kandidátusi követelményeknek megfelelő és azonos jogokkal és kötelezettségekkel járó egyetemi doktori fokozat odaítélése), valamint a tantárgymeghírdetés és a vezető oktatói munkakör ellátásának előfeltételét képező habilitáció azon karok joga és feladata, amelyekben a művelt tudományterületeken rendelkezésre áll meghatározott tudományos színvonal. Az egyetemi lét kritériuma, hogy az intézményt alkotó karok meghatározott többsége ad ki tudományos fokozatot. (A felsőoktatási átalakulás egyik alapvető feltétele a tudományos minősítési rendszer gyökeres megváltoztatása.) d.) A tudomány fejlődésének, a színvonalas értelmiségiek kibocsátásának előfeltétele a különböző tudományágak kölcsönhatása. Ez szükségessé teszi a jelenlegi felügyeleti, intézményi széttagoltság, megszüntetését, tényleges "egyetemek" létrehozását, a karok, az intézetek, a tanszékek együttműködését az oktatásban és a kutatásban (a tudományos közélet fejlesztését, a tudományági kompetencia érvényesülését az oktatásban, a kari autarchiára való törekvés visszaszorítását, a kari funkciók korlátozását az oktatásra és a tudományterület képviseletére). e/ A mai, kiterjedt, sőt arányaiban bizonyosan túlméretezett főiskolai képzési szinttel kapcsolatban differenciált stratégiára van szükség. Célszerű különválasztani az egyetemi színvonalhoz közelebb álló képzési színvonalú, országos oktatási felelősséggel bíró főiskolákat és a szakmai képzést adó "post-secondary", főként regionális igényeket kielégítő intézményeket. E két jellegzetes típus mellett, ott ahol ez a képzés tartalmi sajátosságai és célzott jellege miatt indokolt, mint pl. az óvónő és tanítóképzésben, természetesen fenn kell tartani, sőt négy éves formára kell fejleszteni a mai főiskolák köztes intézmény fajtáját. Amennyiben az egyetemek (remélhetően) áttérnek egy olyan, a fejlett ipari országok egyetemein általános tantervstruktúrára, amelynél a tantárgyak felvételének időpontja, bizonyos megkötésekkel sorrendje és a széles körű fakultáció következtében maguk a tantárgyak jelentős része megválasztásának tekintetében a hallgatók szabadon döntenek, kialakulhat a felsőoktatás különböző elemeinek természetes egymásraépülése. Ennek alapja nem tanévek, szemeszterek kompromisszumokra alapozott elismerése, hanem az egyes tantárgyak elfogadása, amely csak a tantárgy oktatásának és vizsgájának színvonalától, nem pedig az intézmény besorolásától függ. Ez a lehetőség a színvonalnövelés irányába mozdítaná el a felsőfokú képzés alsóbb szintjein folyó tevékenységet és a diplomák nemzetközi elismerését veszélyeztető kompromisszumok nélkül is igen rugalmas rendszer kialakítását tenné lehetővé. f.) Az egyetemek széles körű autonómiával kell, hogy rendelkezzenek mind a képzés, mind a kutatás tekintetében. Hasonlóképpen széles körű önállóságot élvezzenek az intézetek, tanszékek és az egyetemek (vezető) oktatói. A képzés és a tudományos munka minőségét a kibocsátási cél megvalósulásának ellenőrzésén kívül olyan automatizmusok biztosítják, mint pl. a szabad tantárgy meghirdetése és tantárgyválasztás joga, a fakultáció széles lehetősége, a nemzetközi tudományos közösség megítélésének kitett, személyhez kötött és megfelelően premizált doktorandusz képzés, a tudományos