Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1988-1989
1989. március 30. - 1. Az esti-levelező oktatás tapasztalatai - 2. Közművelődési Bizottság beszámolója - 3. Az öntevékeny hallgatói tudományos munka értékelése /HTT jelentése/
irr - 3 Az elmúlt években folytatódott az a már korábban jelentkező tendencia, hogy a hallgatók többsége másoddiplomás, illetve a nappali tagozatra pályázó, onnan csak kis felvételi pontszám-különbséggel lemaradó személy. A "munka melletti tanulás" tehát jórészt elvesztette azt a mintegy három évtizedig betöltött társadalmi funkcióját, mely szerint már vezető beosztású szakembereknek adta meg "utólag" a diplomához jutás lehetőségét, illetve olyan személyeknek tette lehetővé a továbbtanulást, akik anyagi-családi okok miatt nem tudták vállalni a nappali tagozatos tanulást. A hallgatók összetételének ilyen alakulása következtében az oktatás módszereit, a tantervi struktúrát, a tananyagok tartalmát tekintve változtak (méghozzá különbözőképpen) az igények, az elvárások, amelyeknek rövid távon nem lehet megfelelni. 2. Az oktatás tartalmi és szervezési jellemzői Az egyes szakokon folyó oktatás kereteit a tanterv határozza meg. Az alapképzés, de főleg a posztgraduális képzés tantervével kapcsolatban a hallgatók kifogásolták az alapozó és az ideológiai tárgyak magas arányát. Utóbbiakkal összefüggésben felmerült az elavult, konzervatív szemlélet alkalmazása (sokadik változatlan kiadású jegyzetek), amely nem alkalmas a jelenlegi folyamatok reális értékelésére. A mérnök-közgazdász képzésben a hallgatók előző képzésükben már tanult tárgyakat ismételnek (pl. valószínűségszámítás, numerikus módszerek). Pozitívabb a szaktárgyak fogadtatása, itt a kritikai észrevételek főleg a gyakorlati foglalkozások kevés óraszámát kifogásolják. A félévek indulásakor tanszékeink többsége írásos tájékoztatókat ad a hallgatóknak. Ebben rögzítik a foglalkozások témaköreit, a kötelező és ajánlott irodalmakat, valamint a vizsgakövetelményeket. Az útmutatók fontos szerepet töltenek be a hallgatók informálásában és az oktatás szervezetté tételében. Kiadásuk teljeskörűvé tétele javíthatna az oktatás színvonalán. A levelező hallgatók a félév első óráin kapnak útmutatókat, amiből következik, hogy nem tudnak készülni a foglalkozások első sorozatára. Meg kellene oldani, hogy a levelező tagozatosok a beiratkozáskor kapjanak útmutatókat.