Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1986-1987

1987. március 16. - 1. Az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata - 2. Előterjesztés a jogász-közgazdász képzés beindítására - 3. Az Egyetem Kollégiumi Szabályzata - 4. Egyebek

- 6 ­Nekünk négy kihelyzett tagozatunk van ejyik kihelyezett tagozat sem elyan jellegű tartalom, hogy érdemes lenne hivatalból a kihelyzett tagozat vezetője tisztségük alapján az egyetemi tanácsba meghivni. Ez igy 12 fővel növelné az Egyetemi Tanács létszámát. A másik megjegy­zés a z Egetemi Tanács hallgatói tagozatára vonatkozik, vágyik helyt­álló megjegyzés tulajdonképpen ennek nincs jogszabályi háttere téte­lesen nem mondja Id. a rendelet, hogy ilyet kell létesiteni, ugyancsak az Ipari Kari Tanácsra hivatkoznék, ahol ennek a jogszerűségét megkér­dőjelezték, hiszen az Egyetemi Tanácsnak sokféle összetételében lehetnek tagozatai pl. karok szerint, tisztségUk alapján választott ismérv alapján mégis ugy gondolom, hogy gyakorlati szempontok alapján most nem részle­tezném, de ha szóba kerül ez a téma akkor a KISz kollégákkal közösen meg­magyarázzák erre a szervezeti formára, ennek a dokumentálására gyakorlatias okok miatt van szükség. A több megjegyzés között utalnék arra, hogy az Általános Kari sematikus jelentés nagyon élesen felhivja arra a figyelmet, hegy a tanulmányi bizottság státusza nincs kellően tisztázva, célszerű lett volna róla többet imi ezzel kapcsolatban voltak megjegyzéek a másik két karon is. Szintén újszerű eleme az egész rendeleti struktúrának a tanulmnyi és vizsgaszabályzatban ez a leginkább vitatható elem. Mi valójá­ban már megoldottuk ezt a kérdést a pécsi kollégiumra levittük a tanul­mányi és vizsgaszabályzatot. Készen van a tanulmányi és vizsgaszabályzat is. Ugy tervezetük, hogy ide fogjuk majd hozni, de nagyon az a véleményem hogy ebben a formában megértésre találna jobb lenne ennnél a szabályzatnál is közvetlenebb formában érdekeltebb testületek vitáján keresztül kiszűrni, a probelmatikus részeket és ahhoz, hogy az egyetemen belüli vitára bocsás­suk ezt a szabályzatot ahhoz is nagyon jól fel lehetne használni azt a munkabizottságot, amit a határozati javaslatban krünk. Majd a kiegészí­tésképpen az egyes konkrét kérdésekhez szólnék hozzá. Az lenne a javaslatom, hogy ismerve az agjcur eddigi viták tapasztalatait nagyon széffolytak haladjunk a pontok szerint, utánna a kronologikus sorrend szerint ahogyan fölvetjük. Nem zárva ki azt, hogy a v^gén elő lehetne venni azokat a kér­déseket, amelyek nem jelentek meg ebben az anyagban. Ezt javasolnám tár­gyalási alapnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom