Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1981-1982
1981. december 17. - 1. Beszámoló az állami káder- és személyzeti munkáról. Az 1976. évi PB-határozat teljesítése - 2 Az egyetemi ifjúsági parlament tapasztalatai
a, Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Pártbizottsága Az egyetemi ifjúsági parlament tapasztalatairól Az egyetemi ifjúsági parlamenteket a vonatkozó törvényeknek megfelelően az ifjúság közéleti nevelésének, az egyetemi demokrácia fejlesztésének részeként felelősen és körültekintően készitette elő az állami vezetés. A KISZ-szervezet javaslatait figyelembe véve időben döntöttek a parlamentek megrendezésének tartalmi és szervezeti feladatairól, a lebonyolítás rendjéről. A különböző szintű parlamen tek összehangolását lehetővé tették a közös megbeszélések a részparlamentek szervezéséről, a beszámolók tartalmi egyeztetéséről, s az összegyetemi dokumentumok megfelelő időben történt megjelentetése. Az alsóbb szintű parlamente k részletes elemzésével, értékelésével itt nem foglalkozunk. Csupán összefoglalóan jegyezzük meg, hogy a dolgozói területeken szolid megjelenési arany, konstruktív vita és sok értékes javaslat jellemezte a parlamenteket, a kari hallgatói parlamenteken az érintettek résztvétele sajnálatosan alacsony volt. /A hallgatók 16 a vett részt a Ker Karon, 20-20 %-a az Ipari és az Általános Karon/. így a tartalmas dékáni beszámolók, a jelenlévők hozzászólásai és a hozott dönté sek ellenére nem Ítélhetjük teljesen sikeresnek ezeket. Különösen a demokratizmus szenvedett csorbát, amikor a jelenlévők létszámánál több küldöttet kellett megválasztani. /Az okok között - a hallgatói érdektelenség mellett - kétségkivül figyelmet demel a több szak-jellegü fórum, vagy az un. nyelvi fórum i A kari parlamenteken nem használták ki azt a lehetőséget sem, hogy az egyetemi dokumentumokat véleményezhették. Az egyetemi szintű ifjúsági parlamentet. 1981. november 21-én rendeztük, amelyen kezdetben a megválasztott küldöttek mintegy 80 i<>-a jelen volt. Az esti órákban azonban a megjelenés a töredékre zsugorodott. A parlament előzetes dokumentumati az állami vezetés pcondosan állitotta össze, és időben megjelentette. A KISZ Bizottság nagy részt vállalt a hallgatók körében a parlament megrendezéséből, nagyban támaszkodott a megválasztott munkabizottságokra. Az előkészületek közben két komolyabb hiba történt: nem készítették el a HK R olyan egysége s tervezetét, amely a jelenlegi érvényes döntéseknek megfelelt volna; és az oktatás i munkabizottság a parlament előtt néhány nappal mutatta be azt a koncepciót amely gyökeresen eltért az általuk készített korábbi javaslatoktól-vizsgálódásoktól. A HKR esetében a KISZ részben menti a rendelkezések néhány hiányossága és pontatlansága, ugyanakkor a rendelkezésre állt javaslatok alapján - a PVB segítségével - még időben elkészíthették volna az egységes tervezetet. Az oktatási munkabizottság anyagának - Periszpók 3.sz. megjelentetését az a szándék vezérelte, hogy nyílt, érdemi vitában segítsük a hallgatókat a hiányosságok, ellentmondások felismerésére. s növeljük a bizalmat az érdemi együttműködésre.