Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978

1977. november 28. - 1. Jelentés a KTI-ben folyó továbbképzési rendszerről

mára szintén jól kamatozó gyakorlatot jelentett. Az oktatás ilyen formája mellett nem szükséges a több évre előre elkészített tana­nyag, hiszen itt az uj, időszerű kérdésekre való gyors, rugalmas reagálás a lényeg, az évekre előre megirt tananyag épp ezt az e­lőnyt szüntetné meg. A filozófia és a szociológia keretében oktatott tananyag szintén a marxizmus-oktatók számára szükséges elméleti képzés mélységét fokozta azzal, hogy a szakterülethez szorosan kapcsolódó társtu­dományok aktuális kérdéseiben segített tájékozódnia Az oktatás itt zömmel előadások formájában történt, több előadó­val,, Lényegesen kisebb arányt képviselt a konzultáció, vita, amely aktivizálta volna a hallgatókat« A tananyagot az előadások anyaga, és az azokat kiegészítő - az e­lcadók által összeállított - irodalomjegyzék képezte. Itt is lényeges szempont az aktualitás, tehát nem lenne célszerű előre kiadott tananyagot oktatni. Az elsőként végzett évfolyam, és a jelenleg elsőéves hallgatók dön tő többségének véleménye szerint ezt a tantárgy csoportot feltét­lenül ki kell egésziteni az elmélettörténettel. Ennek a .tárgynak a politikai gazdaságtan oktatók és kutatók számára egyaránt nagy je­lentősége van. Gyakorlati munkájuk soréin erősen érzik az e, yetemi tananyagot meghaladó, magasszintü elmélettörténeti tudás szüksé­gességét . Ezért a következő félévtől kezdve - két féléven keresz­tül - tanulják e tárgyat hallgatóink, A megfelelő tematika össze­állítása jelenleg folyik. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom