Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1977-1978
1977. november 28. - 1. Jelentés a KTI-ben folyó továbbképzési rendszerről
2./ A közgazdaságé Írná le ti tagozata közgazdász továbbképzés másik fő céljaként az önálló kutatómunka végzésére való készség fejlesztését jelöltük meg. Ezt elsősorban a szakszemináriumi rendszer hivatott megvalósítani, az alternativ tárgy tanulásával kiegészítve. A szak hallgatói körében ezen a területen tapasztalhatók a legnagyobb hiányosságok, azonban a felsőfokú oktatásban működő pedagógusok számára a iutatási tevékenység rendki vül nagy jelentőségű, hiszen a későbbi oktatás hatékonyságát közvetlenül szolgálja. Ezért az eddigi gyakorlattal szemben - a jelenleg első évfolyamos csoport számára - nem a harmadik, hanem már a második félévben kezdődnek a szakszemináriumi foglalkozások. Ez minden valószínűség szerint magasabb színvonalú szakdolgozatokat eredményez. Az alternativ tárgy elsődleges szerepe az, hogy a szakszemináriumi munkát segitse, tehát, hogy a hallgatók az Intézet nyújtotta lehetőségeken belül - egyéni érdeklődésnek megfelelően— válasszanak olyan tágyat, amely a szakdolgozat témájához kapcsolódva segitséget nyújt ann ak elkészítésében. A kutatási tevékenység módsze eiben való fejlődést hivatottak elősegíteni a szakon oktatott matematika, statisztika, és számítástechnika tárgyak. Az elmúlt évben végzett csoport tagjai közt sokan voltak, akik viszonylag régen végezték el az egyetemet, igy az előbbi tárgyak anyaga szükségszerűen a jelenleg nappali tagozaton oktatott anyag meghatározott része volt. Ilyen körülmények között ugyanis a fő cél a hiányzó ismeretek pótlása, a korszerűtlen tudás kiküszöbölése, "modernizálása" volt. 8