Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1973-1974
1973. december 17-18. /Visegrád / - 1. Előterjesztés az egyetemi reform eddigi tapasztalatairól és a további feladatokról - 2. Javaslat Széles Adolf kitüntetéses doktorrá avatására - 3. Egyéb - KK fejlesztési alapból lakásépítési hozzájárulási alap képzése
-12kétnyelves szakokon ez további döntő érv, amit hangsúlyozni kell. Ami a kötött óraszámra vonatkozó kérdést illeti: 27 óra volt a maximális, mint az utólag kiosztott táblázat mutatja, ezt a nem nyelvigényes szakokon mindenütt tudjuk tartani, a nyelvigényes szakokon feljebb megy egy kissé az óraszám, és ebbe nincs beszámolva egy további félév. Nem tartom feltétlenül hibának, ha a 27 óras keretet nem tudjuk tartani, mert azt hiszem, hogy az alacsony óraszám akkor ideális, ha tudunk is intenziv kiscsoportos foglalkozásokat nyújtani és követelni. Ha ezt nem tudjuk megtenni - és 6oo fős évfolyamonkénti tömegoktatás keretében ezt nem lehet megtenni amint a gyakorlat mutatta -, az óraszám nsökicentés a lazasag veszélyes kapuit nyijja meg, anélkül, hogy a pozitiv oldal kialakulna. A javasolt óraszam érzésem szerint nem is tul magas, ahol két nyelv oktatasa van, különösen; ezt is be kell számitani. Kiss elvtárs az alternativ tárgycsoportokra vonatkozólag kérdezte a nyelvi problémát. Ez megint összefügg a félévszámmal. Ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy a nyelvet tudja, ha felvesszük a nyelvigényes szakra, ha kellő hosszúságú képzési idő van. Jelenleg, mivel a keretek szűkek, a nyelvtanulási időszak eléggé rövid, fenn kell tartani az eadigi rendszert, hogy már az I. éven a választott nyelvet be kell kalkulálni az óraszámba. Ha az illetőnek szüksége lenne matematikai képzésre is, akkor nem javasolható jelen helyzetben, hogy olyan szakra menjen, ahol mindezt egyszerre kell megtanulni. Nem biztos, hogy ez jó, de adott keretek között nem lehet mást tenni. Bedő elvtárs kérdezte az I. éves alternativ tárgyprogramokat. Mért 1 óra a közgazdasagi tárgycsoport és miért a több a másik? A helyzet az, hogy mivel proszemináriumról van szó, hogy kéthetente 2 óraban tartott szemináriumokkal akarjuk kialakítani a tanulási módszert, szemléletet, ugy tűnik, hogy ez erre alkalmas, ás hozzá kell tenni, hogy igy jövünk ki teremmel is, - sajnos, ezt figyelembe kell venni. Ugyanakkor a nyelvi ás a matematikai tárgycsoportnál is felvethető, hogy miért nem ott 1 óra? El kell látnunk azt a feladatot, hogy az egyenlőtlen előképzettségével jövő hallgatók felzárkózási lehetőségát biztositsuk. Az alternativ tárgyak a maguk teljes skáláján biztositani tudják a tárgyon belül, hogyha majd közgazdasági kérdésekkel találkoznak, szemléletalkotásban, tájékozódásban ez az anyag megfelelő legyen I. éves proszeminárium keretében. Erdei elvtárs kérdezte, hogy valóban nem érinti-e a szélesebb koncepciót az a korrekció, amit javaslunk, hogy a szakszeminárium, szakmai gyakorlat óraszám csökkentése olyasmit jelenthet, hogy a fő elvet is érintjük. Erre egyértelműen nemmel lehet válaszolni, mert a képzés gyakorlati ira-