Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1972-1973/2

1973. május 7-8. - 1. A reformmal kapcsolatos, még le nem zárt kérdésekben állásfoglalás - 2. Jelentés a tananyag-korszerűsítési munkáról - 3. Az Egyetem előtt álló legfőbb feladatok az oktatás helyzetéről és továbbfejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat végrehajtásával kapcsolatban - 4. Egyéb - Doktori Szabályzat módosítása / Piackutatási elemzés- szervezés szigorlati tárgy felvétele /

-61­uj eredeti tankönyvekkel, és még azoknak a tanároknak is a teljes erőbedobásával folyt a munka, akik a viták során ellenez­ték az íntenziv bevezetését. A legelső koncentrációnak kiugró és jó eredménye volt, mert a legjobb belső tanárok vettek részt benne teljes erőkifejtéssel. Most nehezebb a helyzetünk, mert ennek a munkának az eredményeként a hallgatóknak olyan hihetet­len tömege jelentkezett, hogy majdnem elértük az "orosz szintet" Ugy értem, hogy eredi,,¿nyékben ós tanulásban, holott összesen van 3 gyakornok, 3 tanár és 25 kül 5, ez egy képtelenség! Bedő et. beszélt arról, nintha a szakképzés 03 a nyelv­képzés 3zembeállitása történne meg. Én avval egyetérte k f amit rektor elvtárs Í3 mondott, az i ntegrálással. Meg kell nézni, hogy hol és milyen körülmények között tudjuk azt az együttműkö­dést folytatni, amit /Hoffmannával, Tóth Tamással, Párniczki és Szentes elvtárssal/ alakítottunk ki. A hallgatók részéről igen jó visszhang volt. Ami podig a párh uzamos koncen trációt illeti, a mostani 96 óra helyett, ez az jelentené, hogy a napi 6 órával összesen egy hallgató 84 órát kapna. Ebben benne volna olyan is, hogy tovább szineznénk az anyagot. Lehetne filmet ve­títeni az uj vetítőgéppel, klubestet is csinálni, mert csak há­rom angol nyelvű oktatási nap volna és három orosz nyelvű. Palásti Sándorné Akármilyen oktatási strukiurában tanítunk az oktatási időt feltételneül egyenletesen kell kihasználni. Tel'.át, ha ez az oktatási struktura marad, akkor véleményem szerint bün azt megtenni, hogy a koncentráció alatt az egyetem egyes rész­legei csak heti 12 órás terheléssel foglalkoztassák a hallgató­kat. Ez fegyelmezetlenséghez vezet, kell a heti 25 tanári veze­tésű óra , s emögött az az árnyék—óraterv, ami a hallgatóknak az otthoni felkészülésésre szolgál. Ahol nem élnek ezzel a le­hetőséggel, ott semmi erkölcsi alap nincs az órákért való si­ránkozásra. Én pártolom az irányított választással kapcsolatban el­hangzott véleményt a tantervi célkitűzés megvalósítása érdekében Még igy is nagyon sok lehetősége marad a hallagónak arra, hogy az érdeklődése szerint válasszon az alternatív lehetőségek közül

Next

/
Oldalképek
Tartalom