Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1972-1973/2
1973. május 7-8. - 1. A reformmal kapcsolatos, még le nem zárt kérdésekben állásfoglalás - 2. Jelentés a tananyag-korszerűsítési munkáról - 3. Az Egyetem előtt álló legfőbb feladatok az oktatás helyzetéről és továbbfejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat végrehajtásával kapcsolatban - 4. Egyéb - Doktori Szabályzat módosítása / Piackutatási elemzés- szervezés szigorlati tárgy felvétele /
-56Vannak problémáink is a koncentrált oktatással kapcsolatban. Elhangzott, hogy a hallgatók érdeklődésüknek megfelelően választják ki az egye3 témákat. Sajnos, arai a tanszéki tapasztalatokat illeti, ez nem mindig mondható el, mert van olyan félév is, amikor Gondi elvtárs, mint dékán egyszerűen közli velünk azt a határozatot, hogy l6o-17o első éves hallgatót kell fogadnunk, mert egyéb tanszékek nem tudják őket fogadni. l6o-17o embert a tanszék egyszerűen nem tud koncentrált oktatási formában foglalkoztatni, annak ellenére, hogy minden félévben az oktató gárdának több mint a fele vezet koncentrált kurzust. A hozzánk kerülő hallgatóknak, jó esetben 5o /¿-a választ érdeklő d ésének. raegf elo lően , a többi kimaradt a nyelvi koncentráltról, a matematikáról. Ez hatással van a foglalkozások intenzivitására, mélységére is, az érdeklődő hallgatók munkafegyelmére is. A következő probléma, ami ezzel összefügg, a konc, c soporto k nagy létszáma . Az esetek többségében 25-3o fŐ3 létszámú csoportjaink vannak, ami egyáltalán nem nevezhető kis csoportnak. 25-3o fővel egy hónapon keresztül / bár az óraszára lo-12 óra között váltakozik/ nem lehet intenziv munkát végezni. A nagy létszám problémát okoz a gyakorlati jegy adásánál is, csak ugy lehet, ha a konc. kurzus végén vagy beszámoltatok minden embert, amely szabályos viszgaszituáció, vagy egy nagyobb terjedelmű irásos dolgozatot iratok. Tehát nem tudom elérni azt, hogy a hallgatók intenziven foglalkozzanak az anyaggal, önálló munkát végezzenek. A nyelvi koncentrálton kivül valahogy nem látjuk tisztán az egyéb koncentrált kurzusban résztvevő tárgyaknak a helyét az egész egyetemi oktatásban. Kicsit ugy néz ki, hogy a nyelvi koncentrálthoz, mint gombhoz a kabátot,^hozzávarrták a többi tárgyat is. Nem lehet engedni, hogy a hallgatók egy része egy évben két hónapon keresztül semmivel ne foglalkozzék. A konc, időszak kiesést okoz a szorgalmi időszakban , hogy egy-egy félév az lerövidül 11 hétre. Ha 15 héttel számolunk heti 25 órával, az egy félévre 375 óra. Ha 11 héttel szánolunk heti 25 órával, ahhoz hozzáadom a koncentrált 48 órát /mert csak a nyelvészek oktatnak ennél nagyobb óraszámban/, akkor az összfélévi óraszám 313 óra , t ehát órákat vesztünk . Bár egy-egy tárgyban a hallgatók