Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1972-1973/2

1973. május 7-8. - 1. A reformmal kapcsolatos, még le nem zárt kérdésekben állásfoglalás - 2. Jelentés a tananyag-korszerűsítési munkáról - 3. Az Egyetem előtt álló legfőbb feladatok az oktatás helyzetéről és továbbfejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat végrehajtásával kapcsolatban - 4. Egyéb - Doktori Szabályzat módosítása / Piackutatási elemzés- szervezés szigorlati tárgy felvétele /

-55­tanuljon. Felajánlottam, hogy induljunk igy, persze ez nem ment. így kompromisszum született, ami most van, hogy három koncentráció egy-egy nyelvből. Az első két koncentráció a képzési időre esik, ami lehetővé tette, hogy terv-matematika szakosokat most már évente -kiépitett rendszerben - részkép­zésre küldjünk. Nem nyelvigényes szak, de tudnak oroszul, és többek között ez lehetővé teszi, hogy ha felépül az uj kollé­gium, a 8-ból 80 legyen, mert kitapossuk az utat addig. Nem teljesitettük, hogy a III-IV. éven a szaktárgyak idegen nyelvű kötelező olvasmányokat Írjanak elő. Még a kül­ker. szak sem teszi. Szóval integrálni kellene a nyelvet is a szaktárgyba és forditva. Énszerintem szippantsátok fel a szakmát a nyelvórába, s akkor nem lesz vita köztünk, mert a szakma érdekében mindent megteszünk a nyelvért. Őry Julianna Filozófiai koncentrált oktatásban félévenként általában 9o-12o, esetenként ennál több hallgató vesz részt, ami a kb. 5oo fős évfolyamnak egy elég jelentős része. Hogyha a többie­ket nézzük, akik nem vesznek részt filozófia koncentrált okta­táson, a három félév során minimum 32 órát vészit a Filozófia a koncentráció miatt. Ez nem fér bele az általános óracsökken­tés kereteibe, ez csak a koncentráció miatt fennálló órakiesés. A tanszék álláspontja szerint vannak pozitívumai a konc. oktatási formának, részben az, hogy a hallgatók olyan témák­kal foglalkozhatnak, amely túlmegy a kötelező anyagon, bár nem a koncentrált oktatási forma következtében kerültek ezek bevezetésre, hanem mint alternatív proszemináriumok már létez­tek. De a koncentrált lehetőséget nyújt arra, hogy a hallgatók az őket érdeklő témával, mégpedig nem kötelező anyaggal inten­ziven foglalkozzanak. Lehetőséget nyújt a koncentrált arra, hogy bizonyos módszertani ismeretekre tegyenek szert, pl. lehetőség van szövegelemzésre, amire a normál kurzuson idő hiányában nincs lehetőség. Ennek a két emiitett mozzanatnak a pozitiv hatása a továbbiakban érBzhető is, a kötelező iro­dalmakat egy kicsit értékmérő módon olvassák, valamint a vizs­gán is kiugrik a különbség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom