Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1967-1968

1968. július 2. - 1. Az Egyetem káderfejlesztési terve az 1968/69 -1970/71 tanévekre. Előadó: dr. Kovács Károly, a Szem. Csop. vezetője - 2. Jelentés az Egyetem 1967-68 tanévben végzett munkájáról. Előadó: dr. Szabó Kálmán rektor - 3. Előterjesztés a 3 hónapos zárógyakorlat és a szakdolgozat bevezetéséről. Előadó: dr. Bedő Gyula rektorhelyettes

-12­L h á3 A másik fontos kérdés a demokrácia, oktatók és hallgatók vonatkozásában egyaránt. A jövő évben elkészül a Minisztérium­ban a működési szabályzat tervezete. Ezt minden egyetemen meg kell tárgyalni, ez is időigényes feladat lesz. Sz lényegében keretet jelent az egyetemek számára, amelyen belül választási lehetőségek vannak a módszereket illetően. Ennek megvalósítása során kell szem előtt tartaunk a demokratizmus szélesítésének követelményét. Amit Berei elvtárs mondott, szerepelnie kell a jelentésben, azon tul, ami jelenleg is benne van. A demokratizmus fokozása a vezetők egyszemélyi felelősségét nem csökkenti, hanem erősíteni fogja. Ha szavazás történik egy-egy kérdésben, lehet, hogy az érdekeltek egy része ellene mond ? de a vezetőnek mégis dönteni kell. Természetesen nem le­het állandó konfliktusban a vezető az érdekelt testülettel. Egyetért azzal, hogy a fluktuáció problémáját a káderfejlesz­tési tervben kissé jobban kell elemezni. Azzal is egyetért, ho^y a döntő az anyagi probléma, de nem mindig csak erről van szó. Természetes lenne a fluktuáció, ha a meg nem felelő káde­rek mennének el és jobbak jöjjének, vagy ha jobban állnánk oktatói létszámmal, adhatnánk kádereket a népgazdaságnak. Kovács elvtárs j avaslatait el kell fogadni; világos, hogy a további munkánál nagyon fontos, hogy a pártszervezet politikai munkával alátámassza az állami vezetés munkáját és erre koncent rálja erejét. További munkamegosztást kell érvényesíteni a párt és állami vezetés között; a pártvezetés az ellenőrzés.és a po­litikai tömegmunka terén kell dolgozzon. Ennek megoldása termé­szetesen nem könnyű. Vági elvtárs felveti a vezetés szervezetének kérdését. A jövő tanév elején lesz a legalkalmasabb az idő ennek megvizsgálásá­ra, amikor a működési szabályzatot megkapjuk és azt megtárgyal­juk. Ettől függetlenül is fel kell vázolnunk, hogy mi az újonnan létrehozott adminisztratív szerv és az egyéb szervek feladata. Eddigi tapasztalatai alapján azt kell mondania, hogy a folya­matos ügyek intézése elveszi a vezetők idejét az érdemi mun­kától. Ezekkel nem kell, hogy a dékánok foglalkozzanak, hanem szervezzenek tudományos tanacskozásokat, tananyagokkal foglal­kozzanak, valamint a hallgatók érdemi ügyeivel. Törekedni kell tehát sokkal érdemibb irányító, vezető munka kifejtésére, ezt erősiti, ha felszabadulnak egy sor adminisztratív feladat végzésétől. Nem a hallgatóktól fais való elidegenedés felé megyünk, a cél éppen ellenkező. Ha nem ezt fogjuk tapasztalni, meg fogjuk nézni, mi ennek az oka. A vezetők és a fiatal oktatók utánpótlásának kérdését a terv­ben hangsúlyozottan kell szerepeltetni. A következő napokban a tanszékvezetőknek, -dékánoknak el kell végezniök a megfelelő kontrollt, amit eddig nem tudtak elvé­gezni. Sz rendkívül fontos a megvalósítás, az igények megala­pozása szempontjából. A termelések alakulását Í3 mégegyszer meg kell nézni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom