Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1959-1960

1959. december 23. - 1. A MSZMP VII. kongresszusának határozataiból folyó teendőink. Előadó: Bedő Gyula - 2. A levelező hallgatók tananyagának problémái. Előadó: Sásdi István - 3. Jelentés a mérnök-közgazdász szak felülvizsgálatáról. Előadó: Szakasits D. György - 4. Javaslat a hiányzó szakbizottságok tagjaira. Előadók: a dékánok

előadója is aláírhatja az indexet, A lényeg az, hogy a hallga­tók igazolt félévvel jelentkezzenek vizsgára. Ugyancsak bogaras elvtársnak válaszolva rámutat, hogy az egyenletes elosztás elvét a legutóbbi felvételnél Az 1, javaslati pontnak a következőket kell tartalmaznia: az %-yevemi Tanács felhivja a dékánok ós a tanszékvezetők figyel­mét, hogy a kari ősszoktatói értekezletein nyomatékosan irá­nyítsák a figyelmet a munkás- ós parasztszármazásu hallgatók tanulmányi eredményeinek emelésére. Nemcsak azokkal a hallga­tókkal kell a gyakorlatokon és konzultációkon fogailkozni, akik ezt igénylik, hanen a tanulmányaikban elmaradt munkás-paraszt származású hallgató..kai a gyakorlatokon és szemináriumokon külön kell foglalkozni, konzultációra kell hivni őket, A nevelőtaná­roknak az a feladatuk, hogy az egyes tanszékek figyelmét felhív­ják azokra a hallgatókra, akiknek konzultációra van szükségük. Konzultációkat nemcsak vizsga előtrt kell tartani, hanem az egész canév folyamán. Az oktatók munkájának megítélésekor döntő mgp szempont legyen, hogy mennyit foglalkoznak a hallgatókkal, külö­nös ena munkas-parasut hallgatókkal, Sz a szempont jusson kife­jezésre a jutalmazásoknál, az előléptetéseknél ós minden egyét kedvezmény megadásánál, A kari vezetés nyomatékosan hivja fel a nevelőtanárok figyelmét airía, hogy nagyon komolyan foglalkoz­zanak a munkás-paraszt származasu hallgatók tanulmányi előmene­telével, Jí e i s e 1 Sándor egyetért a fenti javaslattal, azonban rá­mufcát: vann ác tanszékek, amelyeknek szemináriumalt a hallgatók zöme választja,az ilyen tanszékek oktatóinak rengeteg idejét és „ energiáját veszi el, ha becsületesen akarnak foglalkozni a hall­gatókkal^ ugyanakkor más tanszékeknek nincsenek szemináriumaik, nem tudjak tehát megitélni, kik azok a hallgatók, akikkel kü­lönös gondual kell fogialkozniok. Ülnök hangsúlyozza, hogy az ilyen esetekbea többször kell zárthelyi Írásbeli dolgozatot irni, nem összefoglaló nagy té­mákról, de olyan tárgykörből, amelyne.c alapján meg lehet Ítél­ni,. foglalkoznak-e a hallgatók a tárggyal, vagy sem. Bácskai. Tamás szerint félő, hogy ebben az esetben el­burjánzanak az Írásbeli dolgozatok. Véleménye szerint helyesebb lenne, ha - különösen a III, és a IV, évfolyamon - a szaktan­székeibe bíznák, hogy hivják fel az azon az évfolyamon tanitó többi tanszék figyelmét is a gyenge munkás-paraszt feallgatókra, íáz azért is jobb megoldás, mert a nevelőtanárok csak a két alsó évfolyamon működnek. Elnök kiegészítésképpen hangsúlyozza: a határozatnak azt is tartalmaznia kell, hogy az Egyetemi Tanács felkéri a JHSz-t, támogassa az Egyetem vezetőségét ebben a munkában a meggyőzés é3 az ellenőrzés eszközével. ' ' í? , Péter György is szükségesnek tartja az alaposabb foglal­kozást a munkás-paraszt származású hallgatókkal. Az elmúlt é­v.k tapasztalatai alapján azonban arra figyelmeztetnek, nem szabad olyan légkört teremteni, amelyben ugy é^-zik a munkás­paraszt hallgatok é~ általában a hallgatók, hogy tanulmányi eredmény elkért nem ők felelősek. Annak sem szabad megtörténnie, hogy a vizsgáztatók a megérdemeltnél jobb jegyet adjanak, gondolván, hogy ha rosszabb, de megérdemelt jegyet adnak, őt teszik felelőssé, miért nem foglakkozott többet a hallgatókkal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom