Kolumbán Vilmos József: A nagysajói káptalan egyházközségeinek történeti katasztere (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 5.) Kolozsvár 2007.
17-18. századi textíliák a Nagy sajói Káptalan - református egyházközségeiben (Horváth Iringó)
400 17-18. századi textíliák rázolás 16 4 tölti ki. A 17-18. század folyamán jellemzőek még a geometrikusán stilizált motívumok is. A katalógusban szereplő tárgyak közül egy esetben figyelhetünk meg ilyen kialakítást, ugyancsak Cegőtelkén, a már többször említett 1624-es évszámot viselő terítő esetében. Geometrikus jellegét szálszámoláson alapuló technikai kivitelezésének köszönheti. A díszítéssel kapcsolatban meg kell említenünk még a feliratokat. A református gyülekezeteknél a 16. századtól kezdve jellemző volt a kendők, terítők felületére hímezni az adományozó nevét vagy monogramját, az adományozás évszámát, vagy éppen bibliai idézeteket. Ezeknek a feliratoknak legtöbbször nem a díszítő jellege az uralkodó, ám több esetben szervesen a motívumok közé épül. Az általunk összeírt tárgyak közül egy 17. századi terítőn, egy 18. századi kendőn és három 19. századi darabon találunk feliratot. A felhasznált anyagokat tekintve elmondhatjuk, hogy a 17-18. századi emlékek közül csupán egy esetben alkalmaztak kékre színezett selyem alapanyagot, a többi tárgy anyaga len vagy pamut. Valamennyit vászonkötéssel szőtték. A 19. század folyamán adományozott kendők alapanyaga viszont már atlasz, lampasz és damasztkötésű selyem. Hímzéshez fehérített lenfonalat, színezett selyemfonalat és fémszálakat alkalmaztak. Egyetlen 19. századi kendőn találunk különféle fémrátéteket. A textíliák részletes ismertetése a kronológiai sorrendet igyekszik követni. Ily módon a 17. századi emlékanyaggal kezdeném, amely mindössze két tárgyat ölel fel. Az első közülük a már többször említett 1624-es évszámot viselő textília, amely a cegőtelki (szászcegői) gyülekezet tulajdona, és ma is a helyszínen található. Az úrasztali terítő ( Katalógus 1) fehér lenvászon alapját (~ 164x239 cm) három szélből (35,5; 76; 36 cm) varrták össze. S sodratú fehér lenfonalat használtak a szálhúzással és vagdalással kialakított díszítéshez, amelynek egyes részeit lapos öltéssel is hímezték. A terítőt rojtok keretezik, amelyek egy keskeny vagdalással kialakított sávhoz tartoznak. Két keskenyebb oldalán még egy-egy szélesebb, hasonló módon kialakított sávval találkozunk. Az ily módon határolt felületen átlós irányban azonos geometrikus minták sorakoznak. A terítő közepén négyszögű labirintus forma található, sarkain geometrikusán stilizált növényi elemekkel. Felirat keretezi ezt a formát, valamint a terítő két hosszanti oldalán is betűk helyezkednek el. A terítő egészét a geometrikus minták határozzák meg, egyes elemeik között viszont, mintha növényi utalásokat ismerhetnénk fel, mint például a rozetta. A felületen szórt rendben, ék alakban végződő egyenlő szárú keresztformák vannak, amelyek körvonalát és belső felületének tagolását vagdalással és szálhúzással alakították ki. A központi motívumot, a szögletes vonalú labirintust, azonos technikával hímezték a felületre. A majuszkulás felirat ugyancsak vagdalással és szálhúzással készült. A terítő két oldalán a következő felirat olvasható: TOMORI • A NNA • HAT HA NI • SIGMONDN E • FORMALTA MIKO • ER SEBETH • HAROTA Ebből megtudhatjuk, hogy a tárgy tervezője Hatvani Zsigmondné Tomori Anna, és Mikó Erzsébet volt a varró, a kivitelező. A középső motívum körül pedig a következő felirat áll össze: • A • LABIRIN / THS • KERT • F / ORMAIA • / 1624 Ez a szövegrészlet magyarázza a központi ábrát, amely egy labirintuskertet ábrázol, valamint datálja a terítőt. A len alapba fehér fonallal Debreczeni László szerint jelt hímeztek, 16 4 Agnus Dei: „Isten báránya" - Krisztus több évszázados jelképe, egyike azoknak a figurális elemeknek, amelyek a református textíliákon a leggyakrabban megjelennek.
