Kolumbán Vilmos József: A nagysajói káptalan egyházközségeinek történeti katasztere (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 5.) Kolozsvár 2007.

Ötvösmunkák és ónedények a Nagysajói Káptalan - református egyházközségeiben (Kovács Mária)

352 Kovács Mária feliratok értelmében a gyülekezet tulajdonában lévő ón keresztelőkanna különbözik a leltárba vett kannától, mivel az utóbbit Takáts Sára és Katona Zsuzsanna adományozta 1780ban. A keresztelőkanna monogramja Sz P. A cegőtelki

3

S, szentmátéi

3 és újősi

4

0 gyülekezetek klenódiumai hiány nélkül fennmaradtak, a besztercei eklézsia kegyszereit a vizitációk alkalmával nem írták le. A besztercei református leányegyház 1885-ben anyaegyházközséggé vált, amelynek fíliája a korábbi anyaegyház, Alsóbudak lett. A besztercei úrasztali edények egyetlen összeírását az 1890-es Névkönyvben találjuk, azonban a leltár adatait a fennmaradt emlékanyaggal összevetve elmondható, hogy teljesen különböző tárgyakról van szó, ami arra enged következtetni, hogy az összeírás helyszíni kutatások nélkül készült és olykor téves információk kerültek közlésre.

4

1 A 20. században történt változásokat a források hiányában nem tudjuk nyomon követni. Debreczeni László a tárgyalt gyülekezetekben tanulmányútjainak kezdeti éveiben, 1928— 1929-ben járt, így vázlatkönyvébe gyakran csak az általa legjelentősebbnek vélt klenódiumokat jegyezte le.

4

2 így a Szentmátéi Egyházközség kegyszereit egyáltalán, a cegőtelkiek közül csupán a 14. századi kelyhet és paténát vette számba.

4

3 A galacfalvi eklézsia 1929-re már teljesen megszűnt, Debreczeni csupán templomának romjait találta. Az újősi gyülekezet kegyszereit 1929-ben vette számba 4, adatait Kőszeghy Elemér is felhasználta az 1930as években készített adattárában.

4

5 A Nagysajói Káptalan vizsgált hat református egyházközségében 17 óntárgyat és 20 ötvöstárgyat mértünk fel, amelyek közt jelentős számban vannak jelen a 19. század végi-20. század eleji ötvöstárgyak. Ezek bemutatására csupán a katalógusban kerül sor, mivel már magukon viselik a sorozatgyártás jeleit. Ötvösmunkák A református egyház klenódiumai között a legnagyobb értéke az úrvacsora két jegyének kiszolgáltatására használt tárgyaknak volt: az úrasztali pohárnak, kehelynek és a kenyérosztó tányérnak. A tárgyalt gyülekezetek ötvöstárgyai között is a legnépesebb tárgycsoportot a kelyhek és kenyérosztó tányérok alkotják, csupán egy-egy ezüstből készült pohárral, boros kannával és keresztelőkészlettel találkozunk. A bor tárolására és keresztelésre a nagysajói gyülekezetekben is ónkannákat alkalmaztak. A nagysajói eklézsiákban legnagyobb számban a kelyhek vannak jelen, amelyek közt a gótikus kehelytől a 20. századi alkotásig valamennyivel találkozunk. Ezzel szemben a 17. századi ötvösség kedvelt edénytípusa, a talpas pohár nagyon ritka, a tárgyalt emlékanyagban csupán egy maradt fenn. Az 1890-es Névkönyv egy 165l-es feliratú poharat említ Sófalván, az 1622-es vagyonösszeírásra hivatkozva Szentmátén is említ poharat.

4

6 3

8 Nagysl-Jkv. 1/2. 129. 3

9 Uo. 1/2. 134. 4

0 Uo. 1/2. 152. 4

1 Névkönyv 1890, 8-9. 4

2 Debreczeni László: Vázlatkönyvek 1928-1936. Az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban, Darkó-Debreczeni gyűjtemény, G l-es jelzet. [A továbbiakban: Debreczeni] 4

3 Debreczeni 1928, 260. 4

4 Debreczeni 1928, 032. 4

5 Kőszeghy Elemér: Ingó műemlékek jegyzéke. Kézirat a budapesti Iparművészeti Múzeum Adattárában [A továbbiakban: Kőszeghy] 4

6 Névkönyv 1890, 25,30.