Kolumbán Vilmos József: A Sepsi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei Aldoboly - Zalán (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 3.) Kolozsvár 2005.

Lectori salutem!

Lectori salutem! Az egyházmegyei vizitációk idején készült jegyzökönyvek közlése során eljutottunk egy igen érdekes műfajhoz: ez a vagyonleltár. A korabeli vizitációk rendszerint egyetlen protokollumban rögzítették az egyházközség minden ügyes-bajos dolgait: a lelkész munká­jának gyülekezeti megítélését, illetve a lelkész véleményét, panaszát gyülekezetéről; a helyi tanító tevékenységének teljes átvilágítását, természetesen a tanító vagy mester, ludimagister stb. panaszát is az oktatás nehézségeiről; a helyi közösségek életében adódó kisebb-na­gyobb gondokat és a bizottság azokra tett megoldási javaslatait; az egyházi élet minden ap­ró részletét; a családi élet terén adódó rendellenességeket és azok orvoslását (el egészen a válóperekig, amely akkor még az egyház joghatósága alá tartozott, és az egyházmegyei részzsinat folytatta le) stb. Ennek az igen részletes gyülekezeti keresztmetszetnek volt része az egyházközségi vagyon állapotrajza is, amelynek rögzítését és gondozását igen fontosnak tartotta mindig az egyház. Gyakorlatilag ez biztosította a külön társadalmi kategóriába tar­tozó lelkész egzisztenciáját és társadalmi státusát. A korábbi századokban a lelkészség volt az egyetlen olyan terület, amely átjárási köze­get biztosított az amúgy átjárhatatlan társadalmi kategóriák között. A lelkészség egyszemé­lyes nemesség volt (status), csak annak járt ki, aki bekerült a közösségbe. Nemességgel ju­talmazta tehát a korabeli társadalom még a jobbágysorban lévő fiatal tudományát is, ami társadalmi elismerése volt a korabeli értelmiséginek. A lelkész személyéhez kapcsolódó ko­rábbi jogot terjesztette ki Bethlen Gábor 1629 után a leszármazottakra is, intézkedése egy­szerre volt szociális és társadalmi orvoslása is a kérdésnek, a lelkészség a nemesi rendhez ­ordóhoz - hasonlóvá csak ezután lett. Ennek „rendi gyűlése" volt a generális zsinat, Tripartituma. pedig a Geleji Kánonok. Az egyházi rend további szervezése és igazgatási struktúrája ugyancsak a világi nemesi rend és közigazgatási szerkezet mintáját követte (elég ha itt csak a püspök-fejedelem, püspöki tanácsadó testület-fejedelmi tanács, generális zsi­nat - országgyűlés, egyházmegye-vármegye, egyházmegyei gyűlés [parciális zsinati­vármegyei gyűlés párkapcsolatokra gondolok). Elgondolkodtató továbbá az is, hogy a pro­testáns ortodoxia fénykorában mi motiválta olyan erőteljesen a 17. század igen heves köz­és „hivatalos" egyházi ellenállását és határozott törvényi intézkedését, amikor az egyházi szerkezetet „bomlasztó" teológiai áramlatokkal szembesült (puritanizmus, presbiterianiz­mus, vagy különösképpen az independentizmus). Az eddig sokat hangoztatott érv, miszerint ezt az „igazhitű" (ortodox) tan védelmében tette, azért erőtelenedik el, mert valamennyi, a mai köztudatban igen szigorú protestáns ortodoxként számon tartott 17. századi egyházi ve­zetőnk teológiájában elég bőven találunk friss korabeli teológiai tantöredékeket. Akkor va­lami másnak kellett működnie. Alighanem a nemesi rend mintájára struktúrájában és útke­reső működésében is megszilárdulni akaró lelkészi rend önvédekezési reflexéről van szó. Az 1646. évi szatmárnémeti nemzeti zsinat és rögtön utána a Geleji Kánonok, szerény véle­ményünk szerint annyira megszilárdították a lelkészi (nemesi) rend szerkezetét, hogy utána már nem kellett a rendi szerkezet megszűnésétől tartani pl. a presbitérium intézményének bevezetésével (ami nemsokára meg is történt Vámosgálfalván 1668-ban). Az egyház szer­kezeti kerete biztosította és vitte tovább tehát a kiváltságokat, nem pedig a lelkészek szemé­lye, amely, érthető módon, állandóan cserélődött (ha tehát valamely lelkészi család azt akarta, hogy nemessége perpetuálódjék, akkor gondoskodnia kellett az utánpótlásról, követ­kezésképpen a fiú leszármazott lelkészi pályát választott, a lelkészi leánygyermek lelkész­hez ment feleségül; máris ott tartunk az évszázados papi dinasztiák kialakulásnak a bölcső­jénél, de annál a kérdésnél is - amely mai napig továbbélt a lelkészi közösségben hogy ti. miért fogadták látható és érezhető rosszallással a papi társadalomban azt, ha nem lelkészi leszármazott nem lelkészi leányt vett feleségül). A struktúra egysége és épsége fölött őrkö­dő egyháziak tehát határozottan felléptek minden „bomlasztó" próbálkozás ellen, de integ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom