Buzogány Dezső - Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere 3. Marosnémeti-Zejkfalva (Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok 2-3.) Kolozsvár 2007.
Úrasztali készletek - Régi textíliák (Horváth Iringó)
Régi textíliák 563 mévé vált. Magyarországra olasz és török közvetítéssel került, Erdélyben a 17-18. században volt igen közkedvelt motívum. 8 9 A gránátalmák rajza a következő: a fémszállal hímzett pötty két oldaláról indulnak a fogazottan kialakított héjak ívei, amelyek magukba zárják a tojásdad alakú magokat jelző részt, amelynek csúcsán szintén fémszállal hímzett pötty található. Ennek felületét sima és cikcakkos sávok, valamint a selyem- és fémszál váltakoztatásával hímezték. Az oldalak közepén levő kis motívumokat az egyenes szár két oldalára hajló indapár és az előzően említett bimbóforma jelenti, amelyet selyemszállal hímeztek. Megfigyelhető, hogy készítője mennyire takarékosan bánt az értékesebb fémszállal, és milyen következetesen alkalmazta csupán néhány pötty és a cikcakkos vonal esetében. A motívum legnagyobb részét egyenletes lapos öltéssel hímezték. A hímzés anyaga a 18. századi leltárak szerinti vörös selyem, amely mára a rendszeres tisztítás következtében rózsaszínre fakult, ezüst fémszála korrodálódott. Az alapanyag esetében itt is kisebb hiányokat találunk. A 17. század végén megjelenő csigavonalas minták gyakori változataival a 18. század folyamán is találkozunk. A későbbiekben bemutatatásra kerülő kendők többségén is ehhez a csoporthoz sorolható ornamentikát látunk. A minták jellegzetessége, hogy egyetlen spirál vonalú szárra épülnek, amelynek végén hangsúlyos stilizált virágforma, leggyakrabban gránátalma van. A szár hosszú ívét levél- és indapárok tagolják, de gyakran találkozunk kisebb virágokkal is, amelyek több esetben a száron áthajló kisebb szárak záróelemei. A hímző felkészültségétől és kézügyességétől függően sikerültek ezek a motívumok kiegyensúlyozottá, harmonikussá vagy kissé esetlenné. A ránk maradt emlékanyagban összesen három ilyen motívumú kendőt találunk, amelyek közül valószínű egyet sem készített hivatásos hímző. E motívum egyik szép példáját látjuk Nagyrápolton (kat. 5.), ahol a csigavonalból induló szár az indulási iránnyal ellentétes ívet ír le, amelyen egymást váltják a levél-, inda- és bimbópárok. A motívum közepében stilizált hatszirmú virág (rozetta) látható, amelynek szirmai között pöttyök találhatók, és mindegyik szirom ívére egy-egy bimbót hímeztek. A szár és az indák vonalához a készítő száröltést alkalmazott és csak selyemfonalat használt, a felületek kialakítására pedig lapos öltést. Itt már váltakoznak a selyemmel és a fémszállal kialakított részek. A pamutból szőtt finom fehér vászon alapra négy növényi motívumot hímeztek selyemmel és fémszállal. A négyszögű felületet (91 x 93,5 cm) csak a sarkaiban díszítették. A kendőt ugyanazon színű selyemmel szegték. Állapotát tekintve, néhány kisebb folttal és hiányokkal találkozunk, amelyek eredete részben rovarkárosodásnak tudható be. Egy-egy sarki hiányt a korábbiakban vászondarabkákkal pótolták, másokat megpróbáltak összevarrni. A selyemfonal állapota jónak nevezhető, a 18. századi leltár sárgának nevezi ugyan, de nem úgy néz ki, hogy komolyabb fakulásról lenne szó. A fémszál viszont már korrodálódott, és ezért a korábbi leltárok említette arany s ezüst mára fekete, és helyenként már elvállt a hordozófelülettől. Az előbb említett két dátum közé eső vizitációk (1783, 1791, 1793) ezt a kendőt sem írják le részletesen. A rákosdi kendőn is szép ívű vonalra épül a sarkokban található négy motívum, ám ez a hímzett felületeket tekintve nincs egyensúlyban (kat. 10.). x, ) Magyar Néprajzi Lexikon. Szerk. Ortutay Gyula. (A továbbiakban Ortutay.) II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. 317-318.
